Gazdaság / HR
Bajnai: nincs még vége a válságnak
Amíg a munkanélküliségi adatok nem javulnak, addig a válságnak nincs vége - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a 47. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.
A gazdaság ösztönzését még nem lehet abbahagyni – ezt javasolta a magyar kormány az Európai Unió G-20-as tanácskozásra induló képviselőinek – mondta a miniszterelnök, aki szerint "a legkisebb rosszat kell választani". A világ jelenlegi válságának következménye, hogy a vezető gazdasági hatalmak által most felhalmozott hiányokat finanszírozni kell, és az erre fordított összegek kiszorító hatást fejtenek ki – magyarázta Bajnai Gordon.
A miniszterelnök hozzátette, hogy a megtakarításokat az államok élik fel, a vállalkozásoknak kevesebb forrás jut.
Egy másik probléma, hogy ha az amerikaiak évi 1.300 milliárd dollárral kevesebbet fogyasztanak, akkor a felvevő piacok összeszűkülnek – jelezte a miniszterelnök.
A válságból nem lehet kijutni bezárkózással, tehát a globalizációs folyamatnak nincs alternatívája – fogalmazott Bajnai Gordon.
Forrás: MTI