Bűnügy

Prostikat fosztott ki egy fiatal

Prostituáltakat vert meg és rabolt ki egy fiatal férfi Miskolcon; a rendőrség elfogta, őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartoztatását - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást egy 18 éves miskolci fiatalember ellen, aki az elmúlt napokban két nőt is megtámadott, akik az útszélén vártak kuncsaftra – ismertette Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szeptember 17-én egy, a Szinva patak partján várakozó nőt szólított meg, és miután az nem adta át értékeit, bántalmazta, majd 1000 forint zsákmánnyal távozott. A második támadás ugyanott, ugyanúgy, de három nappal később történt.

A rendőrség szeptember 22-én vette bűnügyi őrizetbe a gyanúsítottat, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásánakbírósági elrendelését – tette hozzá a szóvivő.

Megjegyezte: a Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési feljelentése alapján a bíróság szeptemberben ez idáig öt tiltott kéjelgővel szemben hozott határozatot, pénzbírságot, illetve büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő szabadságvesztés büntetést szabva ki.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.