Belföld

Ötmilliárd pluszt kérnek az egyetemek

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elvárja, hogy a kormány azonnali intézkedéssel mintegy ötmilliárd forint pluszforrás bevonásával stabilizálja az egyetemi klinikai központok ez évi finanszírozását.

A nyilatkozat szerint a testület mélységes aggodalommal követi a 2009. évi egészségügyi (gyógyító-megelőző) finanszírozás alakulását és a 2010. évi költségvetés egészségügyi fejezetének tervezett számait.

Az MRK elnöksége kiemelte: a 2009. évi egészségügyi finanszírozás lehetetlen helyzetbe hozta a klinikai központokat, s ezáltal a négy egyetemet is (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged). Közlése szerint a gyógyító-megelőző kassza összegének csökkentése oda vezetett, hogy az év utolsó harmadában még az első félévhez képest is 75-80 százalékos áron tervezik finanszírozni a betegellátást. Ez az egyetemeken összességében mintegy 5 milliárd forint hiány felhalmozását eredményezi.

Rámutatott arra, hogy a klinikai központok nem rendelkeznek a túléléshez szükséges tartalékkal, mivel azokat már felélték. A finanszírozás 2009. és 2010. évi tervezetei ellehetetlenítik az egyetemeket, a kiemelten támogatott programok esetében meggátolják az időben történő szerződéskötést és a megvalósítást, továbbá veszélyeztetik a szükséges önerő biztosítását – tette hozzá.

"A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége nyomatékosan felhívja a felelősen gondolkozó döntéshozókat, parlamenti képviselőket arra, hogy az egyetemi betegellátás komplex helyzetét és hatásait figyelembe véve ne hozzanak olyan döntést, amelynek hatásai már rövid távon is káros hatásúak az egészségügyre, a felsőoktatásra,a hazai egészségiparra, s ezáltal az egész nemzetgazdaságra" – olvasható a nyilatkozatban.

A testület kitért arra: a fentiek alapján támogatja a kórházi szakmai szervezetek – köztük a Magyar Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége és a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület – által 2009. szeptember 16-án elfogadott állásfoglalást.

A Magyar Kórházszövetség és társszervezetei aznap rendkívüli ülést tartottak, s az azt követő sajtótájékoztatón hangsúlyozták: nincs elég pénz az idén az egészségügyi intézmények működtetésére, és a szaktárca által megküldött finanszírozási rendelettervezet az ágazati érdekképviseletek számára elfogadhatatlan.

A szervezetek vezetői állásfoglalásukban jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték a tervezetet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet, továbbá csökkentené a fekvő- és a járó betegeket fogadó intézmények forrásait.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.