2024. május 6. - Ivett, Frida

A Fidesz felülvizsgálja az új Ptk.-t

Kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) a Fidesz, feltéve, ha egyáltalán életbe lép a jogszabály.
2009. szeptember 22. kedd 15:38 - HírExtra
Répássy Róbert hangsúlyozta: a Ptk. hatálybalépéséig még több "akadályon" kell átesnie a jogszabálynak. Mint mondta, az egyik ilyen az, hogy a parlamentnek még el kell fogadnia az úgynevezett Ptké.-t is, azaz a polgári törvénykönyvet életbe léptető jogszabályt is.

A másik pedig alkotmányossági szempont - fogalmazott az ellenzéki párt politikusa, aki szerint feltételezhető, hogy lesz olyan, aki az Alkotmánybíróságon megtámadja a jogszabályt a megfelelő felkészülési idő hiánya miatt.

A kódexről sem szakmai, sem politikai konszenzus nem alakult ki - vélekedett Répássy Róbert, aki szerint politikai prezstízstörvényről van szó, amelynek az a célja, hogy a jogszabály megalkotása Bajnai Gordon és Draskovics Tibor nevéhez fűződjön.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke júniusban, az uniós választások után az MSZP-hez írt nyílt levelében leszögezte: ha bevezetik, akkor az új Ptk.-t is vissza fogják vonni, hasonlóan a közigazgatás átszervezéséről szóló javaslathoz, az oktatási rendszert pedig a mostanihoz képest más alapokon akarják újjászervezni.

A Ház 191 igen, 168 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a polgári törvénykönyvet hétfőn. A jogszabályra az MSZP-frakció, hat SZDSZ-es képviselő és a fideszes Kubatov Gábor szavazott igennel, nem támogatta a törvény elfogadását a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ-es képviselők többsége és a volt MDF-es politikusok.

Az SZDSZ-frakcióból Eörsi Mátyás, Geberle Erzsébet, Hankó Faragó Miklós, Horn Gábor, Kovács Kálmán és Pető Iván támogatta a törvényt. A frakcióvezető Kóka János tartózkodott a zárószavazásnál.

Az Ptk. több lépcsőben lépne hatályba: 2010. május 1-jén - a most hatályos Ptk. életbelépésének 50. évfordulóján - a kódex nagyobb része, egy-egy kisebb része pedig 2011. januárjától, illetve 2015. januárjától.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását