Bűnügy

Szexmunka és az embercsempészet a jövő?

Az utóbbi években szokatlanul megnőtt a fiúk aránya a lányokhoz képest a vietnámi újszülöttek között, ami a szexmunka és az embercsempészet gyakoribbá válásához vezethet.

2000-ben még 106,2 fiú születése jutott 100 lányszületésre, ez az arány azonban 2008-ban már 112,1 volt a fiúk javára – áll az UNFPA jelentésében. 2006 óta évente egy százalékkal növekszik az arányszám, így a szakemberek szerint három éven belül meghaladja a 115-öt.
2035-re a felnőtt "férfitöbblet" 10 százaléka lehet a női népességnek, ha a mostani trend nem fordul meg.

"A nőhiány növelheti a nyomást a korai nősülésre, emelheti a szexmunka iránti igényt, és a csempészhálózatok is bővülhetnek a kiegyensúlyozatlanság visszabillentésére" – állítja az UNFPA. Nemi hátterű erőszakra és embercsempészetre már vannak példák Vietnámban, teszi hozzá a jelentés.

A születési arány eltolódását az UNFPA szerint alapvetően az okozza, hogy a szülőknek lehetőségük van meghatározni, illetve kiválasztani a születendő gyerek nemét, a párok pedig egy-két fiúra vágynak. Az évszázadok óta földművelésre épülő gazdaságú, jelenleg 86 millió lakosú Vietnámban a szülők előnyben részesítik a fiú utódokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.