Belföld

Feljelentették a Gyógyír Kht.-t

Feljelentést tett az ügyészségen Téglásy Kristóf, a XI. kerületi egészségügyi szolgáltató, a Gyógyír Kht. felügyelőbizottságának alelnöke, mert egy belső vizsgálat szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a társaságnak a volt ügyvezető igazgató.

A felügyelőbizottsági alelnök közleményében emlékeztetett: az újbudai egészségügyi szolgáltató cég 2008-as gazdálkodásával kapcsolatos kételyek miatt az általa vezetett grémium egy belső ellenőrzési vizsgálat lefolytatását kezdeményezte. A vizsgálat egy jelentéssel zárult, amely megállapította, hogy a céget a 2008-as gazdálkodás során jelentős veszteség érte. A jelentés szerint a 100 millió forintot is meghaladhatja a kárérték.

Mint írta: a szerdán tartott rendkívüli bizottsági ülés volt hivatott arra, hogy megtárgyalják a jelentést. Téglásy Kristóf – mint közölte – az ülésen azzal a határozati javaslattal szeretett volna élni, hogy a bizottság hatalmazza fel őt a szükséges jogi lépések megtételére. Szerinte azonban az ülést a kormányoldali tagok, már a napirend elutasításával ellehetetlenítették.

"Sajnálatosnak tartom, hogy bár a törvény szerint minden bizottsági tag egyenként és egyetemlegesen is felelős a cég gazdálkodásáért, az MSZP-SZDSZ által delegált tagok ezt a felelősséget most kevesebbnek érezték a pártfegyelem által rájuk rótt kötelességnél" – fogalmazott az alelnök, majd jelezte: a történtekre való tekintettel a feljelentést ő maga tette meg.

Kupper András, a kerület Fidesz-frakciójának vezetője korábban az MTI-nek elmondta: Végh Ágnes, a kht. ügyvezető igazgatója a vizsgálat szerint egyrészt magáncélból vett ki pénzt a közösből, másrészt szabálytalanok voltak azok a szerződések, amelyeket az ügyvezető a kht. nevében kötött különböző beszállítókkal, harmadrészt adó- és járulékcsalásra derült fény.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.