Kovács László, EU adóbiztos a „boldogság szigetén”

Biztos úr, mandátuma végéhez közeledve milyennek értékeli az ötéves biztosi tevékenységét? Mely területeken sikerült jelentős eredményeket elérnie?

A kezdet nem volt könnyű, hiszen több évtizedes külügyi munka után a számomra gyakorlatilag ismeretlen adó- és vámügyi politikát kellett átvennem. Kemény, napi 12-14 órás munkával azonban hamar megszereztem a szükséges ismereteket. Sőt, nemcsak megtanultam, hanem meg is szerettem ezt a területet, amikor tapasztaltam, hogy milyen hatékonyan tudjuk segíteni az Unió céljainak elérését. Még az sem vette el a kedvemet, hogy minden egyes javaslatom elfogadásához a pénzügyminiszterek tanácsa egyhangú támogatása kellett. Ezt mindvégig egy érdekes kihívásnak tekintettem, hiszen a kompromisszumok kialakításában segített a korábbi külügyi tapasztalatom.

Visszatekintve az elmúlt öt évre, büszke vagyok arra, hogy sikerült jó néhány, sok éve megoldatlan ügyet rendezni. Ezek közé tartozik például a kedvezményes áfa-kulcs használatának kiterjesztése a nagy munkaigényű szolgáltatásokra. S ennek különösen nagy szerepe volt abban, hogy most – éppen a válság körülményei közepette – kisvállalkozások ezreit és munkahelyek tízezreit sikerült megóvni. Ennek a megállapodás-csomagnak a része volt az is, hogy a távfűtést is lehet kedvezményes áfa-kulccsal szolgáltatni, ami Magyarországon több mint egymillió család fűtési költségeit csökkenti lényegesen.

A vámunió területén pedig a fogyasztók biztonságát, egészségét, sőt életét veszélyeztető hamisított termékek bekerülésének a visszaszorítását sikerült elérnünk.

Fontos eredmény volt az adócsalás és az adókikerülés elleni stratégia kidolgozása és elfogadtatása is, hiszen ezek uniós szinten évi 200-250 milliárd euró veszteséget jelentettek, ami óriási összeg.

Mennyire volt nehéz a többi biztossal való közös munka? Milyen volt a bizottsági ülések hangulata?

Számomra a beilleszkedést könnyítette, hogy a biztosok közel egyharmada volt külügyminiszter, s így velük már régi ismerősként üdvözölhettük egymást. Így nekik is – hozzám hasonlóan – egészen más területet kellett megtanulniuk, mint amivel azelőtt foglalkoztak. A biztosok egyharmada konzervatív, egyharmada szociáldemokrata, egyharmada pedig liberális politikai felfogású, ennek ellenére az öt év alatt egy alkalommal sem merült az fel, hogy a különböző biztosok politikai hovatartozás szerint sorakozzanak fel. A vita résztvevői kizárólag szakmai megfontolások alapján vitáztak vagy értettek egyet. Ez nagyon eltér a magyar politikai gyakorlattól.

A vitakultúrát – és a biztosok közötti személyes kapcsolatot – a következő példával tudnám illusztrálni. Az általam egyik legnagyobbra tartott és világszerte is elismert biztossal három alkalommal volt vitám, s ezekből mindig az az álláspont került ki győztesen, amelyiket én képviseltem. A harmadik után már kezdtem magam kényelmetlenül érezni, tartottam attól, hogy esetleg megromlik a nagyon jó személyes viszonyunk. Már éppen azon gondolkoztam, hogy meghívom egy vacsorára az itteni magyar étterembe és közlöm vele ezt, de ő megelőzött. Kaptam tőle egy kézzel írt egyoldalas levelet, amelyben megdicsérte a vitakultúrámat és azzal zárta, hogy „örül, hogy együtt dolgozhat velem”. Ez a levél nekem örök emlék marad az európai politikai kultúráról.

Munkája során milyen volt a kapcsolata a mindenkori magyar nemzeti kormánnyal és a magyar európai parlamenti képviselőkkel?

A biztosokat a nemzeti kormányok jelölik, de abban a pillanatban, hogy az Európai Parlament elfogadja a személyüket és a biztosok leteszik a hivatali esküt, megszűnik a kapcsolatuk a nemzeti kormánnyal (azaz nem utasíthatóak a kormányok által). A biztosoknak ugyanis szigorúan tilos nemzeti érdekeket képviselni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az biztos ne tudná közvetett módon segíteni az országát. Segítheti a kormányt tanácsokkal, segíthet azzal, hogy egy-egy kérdésről közvetíti a brüsszeli véleményt. De legjobban azzal segíthet, hogy a bizottsági üléseken úgy fejti ki a véleményét, hogy – az én példámnál maradva – nem Magyarországra, hanem „az új országok szempontjainak figyelembevételére” vagy „a közepes méretű országok érdekeire” vagy adott esetben „a közép-európai környezeti viszonyok figyelembevételére” hivatkozok. Egyik esetben sem mondom ki Magyarország nevét, mégis mindegyik esetben hazám érdekét is megjelenítem.

A kérdés második részére válaszolva: mindegyik politikai családnak (konzervatívoknak, szociáldemokratáknak, liberálisoknak) van egy egyeztető fóruma, ahol az adott politikai irányzathoz tartozó biztosok az európai parlamentben lévő frakciók vezető politikusaival és az adott „anyapárt” vezető politikusaival – általában havonta egyszer – összeülnek és megvitatják a tennivalókat. Így közvetetten ugyan, de az Európai Parlament szocialista tagjaival is folyamatos kapcsolatban voltam.
@@
Önt a biztosi munkájában egy gyakorlott és szakértő apparátus segítette. Milyennek értékeli a közeli munkatársai, azaz a kabinetje teljesítményét?

A Bizottság brüsszeli épületében a kabinetemet – a munkatársaim szerint – a „boldogság szigetének” hívják az itt uralkodó légkör miatt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy óriási szerencsém volt annak idején a munkatársaim kiválasztásával. A szabály az, hogy a magyarok száma nem érheti el a kabinet létszámának a felét, emelett ide többfordulós versenyvizsgával lehet bekerülni. Emiatt a korlátozás miatt természetes, hogy minden biztos kabinetjében többségben vannak a „külföldiek”. A mi munkanyelvünk így az angol lett, de ez nemhogy gond lett volna, hanem éppen ellenkezőleg: még jobban „összehozta” a különböző országokból érkezőket.

A jelenlegi Bizottság mandátuma a végéhez közeledik. Mi várható a következő hetekben?

A legfontosabb napirendi pont volt most Barroso elnök beszámolója, amit be fog terjeszteni az Európai Parlamentnek. Ha minden a tervek szerint alakul, szeptember 16-án fog szavazni az Európai Parlament Barrosoról. Őt a tagállamok egyhangúlag javasolták elnöknek, de több frakció nem támogatja. Egyes frakciók szerint meg kellene várni az ír népszavazás kimenetelét, tehát csak október 2-a után kellene bizottsági elnököt választani. Emellett az az érv szól, hogy nem mindegy, melyik szerződés (az új lisszaboni vagy a jelenleg hatályos nizzai) alapján töltsék be a bizottsági helyeket.

A hírek szerint a tagállamok képviselői között óriási „helyezkedés” folyik a különböző bizottsági helyek elosztásánál. Az már tudható, hogy a magyarok melyik bizottsági helyet szerezhetik meg a következő Bizottságban?

Az eddigi, több évtizedes gyakorlat szerint a tagállamok által jelölt személyek önéletrajzait a Bizottság addigra már megválasztott elnöke kirakja maga elé és úgy osztja el a különböző portfóliókat. (Sokszor és sokan mondják, hogy ennek épp fordítva kellene lennie: előbb a portfóliókat kellene kiosztani a tagállamoknak és utána minden ország jelölhetné az adott pozícióra legmegfelelőbbnek tartott embert.) Ezért is történhetett meg az, hogy Barroso bizottsági elnök úr alatt korábbi miniszterelnökök, pénzügyminiszterek és – főleg – külügyminiszterek dolgoztak. Mindössze három vagy négy biztos van, aki ugyanazon a területen tevékenykedik, mint odahaza.

A biztosoktól ugyanis nem azt várják, hogy az adott terület minden technikai részletével tisztában legyenek. Az én esetemben például nem egy adóellenőr mindenre kiterjedő szaktudásával rendelkezzek, hanem azt, hogy megtaláljam azokat az adópolitikai lépéseket, amelyek például segíteni tudják az energiahatékonyság növelését vagy az éghajlat védelmét, vagy éppen a versenyképességet.

Ön – ha felkérés érkezne rá – szívesen maradna az Európai Bizottságban?

Azt hiszem, a szavaimból kiderült, hogy nem érzem itt rosszul magam. Ettől függetlenül azt mondom, hogy nincs jelentősége annak, hogy én szeretnék-e vagy sem maradni. Ahogy annak sincs jelentősége, hogy hányan szeretnének Magyarországról biztosok lenni. A magyar miniszterelnök majd októberben minden szempontot mérlegelve, a magyar érdekeknek leginkább megfelelő személyt fogja választani.