Hát nem értitek???

Egy beszéd, a nagyok közül

Közel ötezer, első szemesztert kezdő egyetemista gyűlt össze szeptember elsején, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanévnyitóján. Az eseményen részt vevő Sólyom László hallatára mondott díszbeszédet Pálinkás József, az MTA elnöke – csakhogy nem épp szokványos beszédet. Pálinkás gyakorlatilag összefoglalta azt, hogy mi a baj az országgal, és hogy mit kellene tenni.

„Ma Önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet” – söpört végig Pálinkás bevezető utáni első mondata a termen. Nem kérdez, nem firtat, nem indokol, nem rágalmaz: egyszerűen kijelent valamit, amit igazából senki sem cáfol – mindenki tudja hogy így van. (Bár néhányan reménykednek még a tény hazug mivoltában). De hogy ezt egy Pálinkás kaliberű ember egyenesen kimondja – arra még nem volt példa.

Erkölcsi, szellemi, lelki értelemben újjá kell építeni Magyarországot – folytatja, és már mindenkinek ugranak be a problémák, amikre a tudós fő gondolt, vagy gondolhatott. Erkölcsi: a hazai politika szavahihetőségének, vélt becsületének teljes hiánya. Szellemi: a felelős posztokon abszolút nem felelős döntéshozók megválasztása. Lelki: Mik nevelhetnek ki ilyen bűnözőket?

Válság

„A válság mentséggé vált” – tér át a mindenki által hangoztatott mumusra, amire eddig bármilyen rosszat, ballépést, „kényszerű intézkedést” rá lehetett fogni. Miért kellett elvenni a 13. havi nyugdíjat? Mert válság van. Miért kaptunk kevesebb pénzt 4-es metróra? Há mer válság van. Miért erősödött meg a szélsőjobb? Nem érted vazze, hogy válság van???! Véletlenül sem azért, mert túl sok idős túl kevés eltartó aránya miatt hozzá kellet nyúlni a nyugdíjrendszerhez, vagy elbénáztuk a közbeszerzéseket, vagy mert kiéleződtek az ország etnikai konfliktusai. Nem. Hanem mert VÁLSÁG van.

„Ha a nehézségeket nem sorscsapásként, hanem következményként fogjuk fel, tettekre és megújulásra késztet” – szól Pálinkás bölcsessége, amit a Magyarország eddig nem igazán hallotta meg, pedig mondták már ki más okos emberek is. De a következmény az elit számára olyan rémisztő szó. Rémisztő, hisz ismeretlen…

„A válságot – természetesen messze nem egyenlő felelősséggel – az emberek, mi magunk okoztuk” – rakja rendbe a felelősség kérdését Pálinkás. „Elsőként azzal, hogy elhittük, nincs valódi közünk azokhoz a dolgokhoz, amelyek megtörténhetnek velünk. Másodszor azért, mert tétlenségre kárhoztattuk magunkat azzal, hogy mi úgysem tehetünk semmit. Harmadszor azért, mert a felismerés felelősségét nem mertük időben vállalni.” És ha magunkba nézünk, akkor sajnos mindhárom állításra csendben bólogatunk.

„Minden döntés, minden lépés megmagyarázható. (…) Megtanultuk indokolni az indokolhatatlant, eladni az eladhatatlant, elmagyarázni az elmagyarázhatatlant. Elhittük, hogy a hazugságról hazudni már majdnem igazmondás. Pedig nincs így: az önámítás magyarázata még nem szembenézés. (…)Minden lépés indokolható egy másikkal. A következő az előzővel. Csakhogy nem a lépéseinket kell fontolgatnunk. Hanem magát az utat. Hogy ha elindulunk, tudunk-e majd járni rajta? Hogy vezet-e valahová?"

A magyar út sajnos jelenleg a sötét, és mély társadalmi szakadék irányába…
@@
Oktatás

„A legnagyobb probléma – az egész világon, s Magyarországon is – az oktatás és nevelés egyre növekvő hiányosságai” – szögezi le Pálinkás. Ha a világot mi itthonról nem is nagyon tudjuk szemlélni, a magyar helyzetet láthatjuk, és azt szemlélve okkal törhetünk ki zokogásban.

Az egyetemre beiratkozottak tudásszintje évről évre drasztikusan csökken – sok egyetemi tanár azért oktat már csak doktorin, mert megelégelte, hogy középiskolás anyagot kell ismételnie. A kisebb diákok értelmi színvonala és kulturáltsága pedig egyre inkább egy zacskó mogyoróhoz, vagy Kiszel Tündéhez hasonlít. És ha ilyen emberek fogják hozni a jövő nagy döntéseit, akkor tényleg ez a világ legégetőbb problémája.

„Az oktatás nem a világban való eligazodásra készít fel: nem adja meg az erkölcsi vértezetet, és nem adja meg a szükséges tudást és műveltséget.” A megállapítás szintén helytálló. Amíg a gimnáziumból és a legtöbb egyetemi szakról kikerült diákok a magyar társadalom alapvető működésével sincsenek tisztában, addig nem beszélhetünk tudásról. Amíg a kollégiumok, egyetemi partik és középiskolák, a drogok és a szex melegágya, addig erkölcsről se. A műveltséget pedig már nem Frank Sinátrában és Janusz Pannóniuszban mérik, hanem Quentin Tarantinoban és Eddában.

„Az egyik legnagyobb előttünk álló feladat, hogy meg kell tanulnunk tájékozottan dönteni. Sok döntésünket felszínes ismeretek, illúziók és szavazattöbbség alapján hozzuk meg – anélkül, hogy ismernénk cselekedeteink minden következményét” – mondja Pálinkás, és ismét igaza van. Az ismeretek hiányán alapuló populizmus visszafogásával és a választási voks leadása előtti minimális politológiai ismeretek megszerzésével gyökeresen más képet lehetne festeni az országról. Ráadásul talán nem azok ülnének a bársonyszékekben, akik a legtöbbet tudták ígérni – így az egész ország megváltozna.

„A fő hiba azonban az önmagából táplálkozó, magát újratermelő rendszerben van. A rendszerben, amely nem a nevelés, az oktatás, a kultúra és a tudomány értékeire építi e területek működésének szabályait, hanem a pénz hatalmának legrosszabb gyakorlatát erőlteti a szellem világára” – ostorozza a hallgatókat fejkvótának néző, diplomagyárnak titulált egyetemeket és az oktatási tárca nem létező oktatáspolitikáját egyszerre. Erről az egyetemi hallgatók sokat tudnának mesélni…

Az átlagos megoldást kissé pesszimista, ám mégis realista módon kezdésből elveti – „a magyarországi közállapotokat és a rendszer működését ismerve a „felülről” törvényi szabályozással történő változtatás sikere felettébb kétséges” – és átfogó változásokat sürget. „Meddig merünk elnézni? És mennyit van bátorságunk belátni?” – kérdezi, mi pedig tudjuk a választ, mégis reménykedünk az ellenkezőjében.

Végszó

Bár a diákok egy újabb unalmas, ámde kötelező megnyitóra számítottak, ehelyett kaptak némi hideg zuhanyt felelősségből, erkölcsből és józan észből – magyarul felnőttségből. Ha több ilyen megnyitó lenne, talán a diákok felelősségérzete is növekedne valamicskét és már az egyetem kezdetén reálisabb képet kapnának a nagybetűs életről.

„Csak akkor várhatjuk, hogy honfitársaink követnek minket ebben, ha nem csodára várunk, nem a körülményekre hivatkozunk, hanem még ma hozzálátunk.” Tehát az egész rajtuk múlik.

Pontosabban nem csak rajtuk, hanem az ő életüket szabályzó erőkön is. Az is kérdés,hogy adnak-e az ország vezetői hazánk egyik legnevesebb emberének szavára? Mert ha már erre sem, akkor akár Isten is leszállhat a mennyből tanácsokat osztogatni, az ország vezetői csak azt fogják mondani, hogy „kösz, de ez NEKÜNK nem jó, így szállj vissza a helyedre és tedd a dolgod.