Bűnügy

Több rendőr az iskolák körül

Somogyban az elkövetkező hetekben valamennyi általános iskola környékén fokozottan figyelnek a közlekedés biztonságára - közölte Horváth József, a Somogy Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elnöke, a megyei rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója szerdán Kiskorpádon a bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

A rendőrök és a polgárőrök nem csak a gyalogosan iskolába járó gyerekekre figyelnek, ellenőrzik azt is, hogy a gépjárművezetők szabályosan közelítik-e meg a gyalogos-átkelőhelyeket, az autókban használják-e a biztonsági övet és a gyermekülést – mondta Horváth József.

Tájékoztatása szerint a tavaly ősszel meghirdetett, az "Iskola rendőre" programot az oktatási intézmények mindenütt szívesen fogadták, hatására csökkentek a balesetek. Az iskola rendőre azonban nem csak a biztonságos közlekedésre figyel, részt vesz az adott intézmény rendezvényein, baleset- és bűnmegelőzési feladatokat lát el.

Kitért arra is, hogy elemezték az elmúlt nyolc hónap statisztikáját, ami azt mutatja, hogy az előző év hasonló időszakához képest kevesebb baleset történt a megyében. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a rendszeres ellenőrzések, mérések ellenére még mindig sok, több mint egyharmadot kitevő a gyorshajtásból eredő balesetek száma.

Somogyban az év első nyolc hónapjában 30 halállal végződő baleset történt – tavaly 31 -, míg a súlyos sérüléssel járó balesetek száma az elmúlt nyolc hónapban 446 volt, a tavalyi 462-vel szemben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.