Bűnügy

Ittasan, jogsi nélkül okozott balesetet

Ittasan, járművezetői engedély nélkül, egy a forgalomból kitiltott autóval okozott balesetet egy 33 éves helybéli férfi Sándorfalván, a karambolbanösszesen négyen sérültek meg.

A súlyosan ittas sofőr egy 25 éves férfi utasával még vasárnap délután nem adta meg az elsőbbséget egy kereszteződésében egy balról szabályosan érkező személygépkocsinak és összeütköztek – mondtaSzenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A baleset következtében a vétkes sofőr autója az árokba csúszott – tette hozzá.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy a férfi amellett, hogy ittasan ült a volán mögé, vezetői engedéllyel sem rendelkezik, sőt az általa vezetett autónak sem biztosítása, sem zöld kártyájanincs, ráadásul a jármű a közúti forgalomból is ki van tiltva – közölte a hadnagy.

A mentők a vétkes sofőrt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, utasa, valamint a másik járművel utazó két személy könnyebb sérüléseket szenvedett – tudatta a szóvivő.

A baleset körülményeit a szegedi rendőrkapitányság vizsgálja, az ittas férfi ellen büntetőeljárás indult.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.