Egy igazán mély, megkérdőjelezhetetlen kapcsolat

Mennyire mély a kapcsolat kettejük között?

Vanda: A lehető legszeretetteljesebb! Édesanyám az egyetlen szülőm, a legjobb barátnőm, a legfőbb bizalmasom! Őt hívom fel, ha bánat ér, ha boldog vagyok, ha szerelmi tanácsra van szükségem, vagy éppen „földi dolgokban” való járatlanságomra kell azonnali segítség. De leszállás után is Őt tárcsázom elsőként a reptérről.

Mama: Annyira mély, aminek a következménye az abszolút bizalom kettőnk között.

Mi az, amit leginkább szeret benne?

Vanda: Mindent! A feltétlen jóságát, a nyugalmát, a konfliktusmegoldó-képességét, amivel a reménytelennek tűnő ügyeket is képes elsimítani. Legjobban fergeteges humorát szeretem, ami a legváratlanabb helyzetekben csattan, sőt: apró csínytevéseivel gyerekkorunk óta szórakoztatja szűkebb környezetét. „Kész átverésben” hihetetlenül kreatív! Mivel a hangunk is nagyon hasonlít, a telefonomat néha a bőrömbe bújva veszi fel és elcseveg a barátaimmal. Mama: Az alázatot, az egyszerűséget mindennel és mindenkivel szemben, a jókedvet, a kedvességet és azt, hogy nem tesz különbséget ember és ember között.

Mi az, amit a legkevésbé tud elviselni tőle?

Vanda: Ha nem tesz elég fokhagymát a kelkáposzta főzelékbe…csak vicceltem! Nincs ilyen! Hisz Őt szeretem Hugival együtt a világon a legjobban!

Mama: Sajnos mindenkiben csak a jót látja, ezért nem kevés csalódás érte már. Számtalanszor mondtam neki, hogy nem kerek a világ, nem szabad mindenkinek „bizalmat szavazni” / pénz kölcsönadás stb./

Mi az első emléke róla?

Vanda: Talán amikor két éves koromban úszni tanít a Fekete-tengerben. Arra emlékszem, hogy mindig hihetetlenül jóízűen nevetett! Gyermeki önfeledtsége miatt később is valahogy inkább „barátnőmnek” éreztem, mint szülőmnek.

Mama: Ami igazán meghatározó volt, az az óvodai versmondás: remélem, nem hangzik szerénytelenül, de már akkor láttuk benne a tehetséget. A versmondás végigkísérte iskolai éveit: számtalan szavalóversenyen szerepelt a legelsők között.

Mivel borította ki eddig a legjobban?

Vanda: Mikor véletlenül kidobott egy valóban irka-firkának tűnő cetlit, amit azután órákig kerestem! Bár tudom, hogy nem akart rosszat, csak rendet!

Mama: Amikor 3 hetes európai körútra ment, és utólag tudtam meg, hogy már az első nap ellopták a társa hátizsákját, később pedig az útlevelüket is. Ennek ellenére, vagy épp emiatt még elmentek Angliába. Mindezt tette 18 évesen, és hihetetlenül kevés pénzzel. Sokszor mondtam már, hogy ezt az utat papírra kellene vetnie.

Mikor volt eddig a legbüszkébb rá?

Vanda: Amikor egy autóstoppal megtett európai körutamra (ami ellen minden sejtjével ellenkezett!), bölcsen elengedett, és amikor támogatott a leglázadóbb „gimiotthagyós” korszakomban. Azóta is folyamatosan büszke vagyok rá!

Mama: Amikor felvették a televízióhoz, anélkül hogy bárki segítségét kérte volna. Eddig mindent önerőből ért el!

Okozott-e már meglepetést?

Vanda: Egyszer kissé túlvállaltam magam a munkában és csak aludni jártam haza. Végül el kellett utaznom egy hosszabb forgatásra, óriási rendetlenséget és rengeteg mosatlan edényt hagyva magam után. Hazafelé titkon azt kívántam, hogy bárcsak egy jó tündér makulátlanra varázsolná az otthonomat…és így történt! Az én Jó Tündérem járt ott, az Édesanyám!

Mama: Többször is, de legnagyobb talán az Édesapja 60. születésnapja volt, amikor is 3 órára kibérelte kedvenc autóját úgy, hogy az édesapja is vezethette azt. Apukája minden vágya ez volt, szerelmese volt a régi szép autóknak.