Belföld

A PDSZ-nek tetszik Pokorni ötlete

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint támogatható az az elképzelés, hogy a pedagógusok 8-10 év után egyéves, fizetett pihenőidőt kapjanak, amelynek idején nem kell pedagógiai munkát végezniük.

Az erről szóló javaslatot Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa fogalmazta meg.
Kerpen Gábor elmondta: ők már korábban is javasolták ezt a több országban bevált gyakorlatot.

A PDSZ szerint a bevezetés feltétele, hogy a pedagógus kapjon fizetést erre az időszakra, és garantálják számára, hogy ugyanabba a státuszba kerül vissza.

Az érdekvédő kiemelte: az elképzelés segítheti, hogy a pedagógusok ne égjenek ki, és szakmai fejlődésük is lehetővé válna ezáltal. Az alsó tagozaton választható módon javasolt, egész napos iskoláról azt mondta: első helyen a családokat kell megerősíteni; a pedagógusok, "ha megfeszülnek", akkor sem helyettesíthetik a szülőt.

A szakszervezeti vezető a kezdeményezéssel megfelelő infrastrukturális és finanszírozási feltételek biztosítása mellett és helyi igény esetén tud egyetérteni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.