Könyv a politika bűneiről

Felvetődött ötlet

Mádl Ferenc, volt államfő a Heti Válasznak adott interjúban igen merész ötlettel állt elő: könyvet kellene írni a rendszerváltás óta elkövetett politikai és gazdasági elit bűntetteiről – a képzeletbeli művet Fehér Könyvnek nevezte. Na nem úgy nagy vonalakban, hanem konkrét nevekkel, eseményekkel, tényekkel és következményekkel. Mádl példának a Ferihegy eladását és egyéb „privatizációs ügyleteket” hozott, de valószínűleg mindenki fel tudna sorolni párat.

Bár még konkrét pártreagálás erre nem érkezett, de a jelenlegi és volt pártok bűnlajstromát elnézve, nem valószínű, hogy bármelyik is nagyon ugrálna annak érdekében, hogy a Fehér Könyv megvalósuljon. Főleg, ha az a Mádl által emlegetett „hiteles” formában történne. (A politikai bűnök felelősségre vonásának hangoztatása végett jelent meg az erről szóló MTI közlemény a Fidesz weblapján.)

A parlamentbe törekvő, politikai igazságról és rendrakásról szónokló két kispárt (Jobbik és az LMP) garantáltan ráugrik majd a felvetésre. Mégis a parlamenti pártok ellenállásánál sokkal nagyobb probléma az, hogy a rendszerváltási privatizációs akciók nagy részét titkosították, vagy dokumentumaik olyan helyeken hevernek, ahova nagyon kevés embernek van belépése. (Egyesek szerint az egyik ilyen ember Draskovics Tibor, aki valahogy mindig miniszteri székben találja magát, végezze bármilyen rosszul is előző munkáját.)

Kik fognák a pennát?

Ráadásul szinte lehetetlen lenne pártérdekek nélkül összetákolni egy ilyen könyvecskét. Hisz a bűzlő halmok részleteiről főleg azok tudnak konkrétumokat, akik részt vettek benne, vagy akik épp a halmot próbálták ellenzéki szerepkörben ráborítani az elkövetőre – és egyik sem lenne elfogulatlan dokumentáció.

Természetesen rászállhatna a témára azon kevés köztiszteletben álló politikus, aki tényleg beleláttak az eseményekbe (volt és jelenlegi államfők, vagy olyan szakpolitikusok, akik nevén még nem esett csorba), csakhogy az anyag tömörítve is a Révai Nagylexikon nagyságára hajaz, így kérniük kellene még pár életet Istentől ahhoz, hogy befejezzék.

A másik megoldás a hangsúlyozottan független tényfeltáró újságírókból, gazdasági elemzőkből, történészekből és politológusokból álló brancs összeverbuválása lenne. Csakhogy nekik is főállásszerűen kellene művelniük az adatok összegyűjtését, hogy belátható időn belül végezzenek, ehhez viszont fizetés kellene – méghozzá az államtól. Erről viszont a Parlament döntene, ahol olyan emberek nyomkodják a gombokat, akiknek nem érdekük a nagy mű megszületése…

Következmények

Természetesen a könyv nem azért készülne, mert valakinek épp ehhez támadt kedve, hanem – elviekben – komoly következményei is lennének. Mádl szerint „ezzel a társadalom ítélkezésére lehetne bízni az ilyen, most már emlékező jellegű igazságtételt” amely a magyar nép ötperces aranyhal-memóriáját tekintve, nem lenne hátrány. Sőt, aki bele kerül a könyvbe, az egy normális ország politikai palettáján nem léphetne színre – bár „Abszurdisztánban” (ahogy egy újságíró nevezte egyszer kishazánkat) nem feltétlenül történik meg az, ami máshol elvárható és természetes lenne.

Bármilyen meglepő, de a könyv jó hatással lenne a politikusok megítélésére is – mármint azokéra, akik nem kerülnek bele. Elvégre a politikusi szakma megítélése évek óta a béka segge alatt helyezkedik el, és még onnan is képes egyre lejjebb csúszni. A mostani Szonda Ipsos felmérés szerint az átlagpolitikus megítélése mindössze 29 százalékos, ami „elérhetetlen távolságra került a közepestől, alig az elégséges felett” helyezkedik el – valamint egy korábbi felmérés szerint a politikusi pálya az ország legrosszabbul megítélt szakmája.

Ez feltehetőleg azért van, mert a botrányok és vállalhatatlanabbnál vállalhatatlanabb közlemények kiadása az egész politikai közösségre ráragasztja bélyegét. Ha viszont konkrétan névszerűsíteni lehetne a bűnösöket, akkor a többiek népszerűsége emelkedne, ráadásul a kétes elemek kirostálásával az egész szakma megbecsülése is hasonló tendenciát mutatna.

Mádl annyit előre leszögez, hogy „büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményezni, akár a rendszerváltás óta elkövetett tettekért, akár mai politikai ügyekért, csak a rendes büntetőjogi garanciák melletti eljárásban indokolt és jogszerű” – ám biztos akadnának túlbuzgó jogászok és politikai megrendelők, akik a régi stiklikért bevasalnák a számlát.

Ha ez megtörténne – megfelelő súlyú, gyors ítélettel párosulva – akkor a társadalmi igazságtétel is meglenne, és az egész politika új lappal indulhatna a társadalom felé. Szép álom.