Bűnügy

Hűtlen kezeléssel vádolják a gyógyfürdőt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél.

Az ügyben a cég Fidesz-KDNP-s felügyelő-bizottsági tagjai tettek feljelentést még július végén – mondta Fülöp Gergely százados.

Nagy László, Nyíregyháza MSZP-s alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a tulajdonos önkormányzat közgyűlése júniusban eseti bizottságot állított fel a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. veszteséges gazdálkodásának vizsgálatára, s a jelentést a képviselő-testület szeptemberi ülésén tárgyalja majd.

A bizottság jelentése – folytatta – augusztus 10-re ugyan már elkészült, de az érintetteknek a törvényi lehetőség szerint 26 munkanap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy érdemben reagálhassanak a megállapításokra.

A határidő miatt a közgyűlés így csak szeptemberi ülésén tudja napirendjére tűzni a vizsgáló bizottság jelentését – tette hozzá.

A Fidesz július végi tájékoztatása szerint a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. még 2005-ben kötött szerződést egy 52 milliós értékű kontrollingrendszer elkészítésére a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Nyírinfo Kft.-vel. Előlegként 39 millió forintot át is utalt a társaság, majd további 15 millió forintot fizetett a szoftver-fejlesztésért és a dolgozói betanításáért.

A Fidesz szerint a szerződés teljesítése azonban soha nem történt meg, a szoftvert nem telepítették fel a gépekre, így nem is használták, s egyetlen dolgozót sem tanítottak be semmire.

A nyíregyházi alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján kitért a sóstógyógyfürdői üdülőközpont egyik tervezett beruházására is, egy magánbefektető éttermet építene a jelenlegi csónakház területén, s a létesítmény "benyúlna" a két tó egyikének vízfelülete fölé is. Kiemelte: az önkormányzat tervtanácsa bírálja el a pályázatot, s a beruházásról a jövő héttől fórumokon kérik ki a városlakók véleményét, s a szeptemberi közgyűlés dönt majd a kérdésben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.