Kultúra

Százezren a hortobágyi hídi vásáron

Százezres tömeg kereste fel a hortobágyi hídi vásárt augusztus 20-án - közölte az MTI-vel Titti Éva, a település polgármestere.

A rendőrség ügyeletesének tájékoztatása szerint a debreceni virágkarneváli felvonulás után autók százai indultak a pusztai rendezvényre, emiatt 8-10 kilométeres, lassan haladó kocsioszlop alakult ki a 33-as úton.

Titti Éva tájékoztatása szerint több mint 300 árus kínálja portékáját az ország egyik legnagyobb, augusztus 23-ig tartó kirakodóvásárán.

A felújítás alatt álló kilenclyukú hidat az építők olyan állapotba hozták, hogy a vásár idejére mindkét irányban megnyithatták a forgalomnak, a gyalogosok pedig a Hortobágy folyón átívelő ideiglenes hidat használhatják az átkelésre.

Gencsi Zoltán, a Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI munkatársának elmondta: a nemzeti park kézműves házában 70 kézműves bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.

A Pásztormúzeum előtt különleges szekérkiállítás várja a látogatókat. Többek között megnézhetik a debreceni ekhós szekeret, a vasalás nélküli debreceni fakót, a debreceni kultikus talyigát, a bivalyfogatot, az ökrös szekeret, valamint a díszes vasalattal ellátott endrődi és borsodi ünneplős szekereket.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.