Aranysakálok Budakeszin

Az állatok a Szegedi Vadaspark ajándékaként kerültek Budakeszire. Kézből nevelték őket a gondozók, ezért az emberekkel szemben rendkívül barátságosak – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A népnyelv által toportyánként, nádi farkasként vagy csikaszként is emlegetett aranysakál a XIX. és XX. századi Magyarországon még igen gyakori volt. 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján még mint Magyarországon kihalt faj szerepelt, de a kilencvenes években fokozatosan újra megjelent a déli megyékben. Jelenleg Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében tekinthető elterjedtnek.

Az aranysakál (Canis aureus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjához tartozó faj. Egy kifejlett állat teste 70-105 centiméter, súlya 7-15 kilogramm körüli. Izmos lába a farkasokéhoz hasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 kilométeres óránkénti sebességet akár egy órán át is képes tartani.

Az aranysakál sokféle élelemforrást képes kiaknázni, de táplálékában a rágcsálók vannak túlsúlyban. Étrendjében szerepelnek madarak, döghús és hüllők is. Legfeljebb birka- vagy kecskeméretű állatokat eszik, de ha nem jut táplálékhoz, más ragadozók által meghagyott préda maradványát is elfogyasztja.

Általában magányosan vagy párban, naplementekor indul vadászni. Ekkor hallható a sakálfalka elnyújtott üvöltése. Az emberi üldöztetéstől eltekintve az aranysakál legnagyobb ellensége a farkas. Ahol mindkettő előfordul, a sakál csak nagyon szórványosan és visszavonultan marad fenn.