Belföld
Újabb végkielégítési ügy?
Jogellenes felmondások miatt 59 millió forintot kellett biztosítania a kőbányai önkormányzatnak legutóbbi testületi ülésén a Kőbánya Gergely Kft.-nek; az összegből 33 millió forint végkielégítés.
A Fidesz "szocialista belháborút" lát az ügy mögött, ugyanis – mint Révész Máriusz mondta – az említett cég vezetőjével, a helyi szocialisták egyik tagjával annak idején Andó Sándor kötött menedzserszerződést, később azonban a munkaviszony megszűnését is ő "erőltette".
Andó Sándor jelenleg is a kőbányai MSZP választmányi elnöke, a BKV felügyelőbizottságának tagja és a fővárosi önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának alelnöke – tette hozzá a politikus.
Forrás: MTI