Belföld

BKV: Somodi eltávolítása Hagyó bosszúja lett volna?

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes politikai bosszújának az áldozata volt Somodi László, a BKV volt közlekedési vezérigazgató-helyettese, a bírság pedig ennek az ára lehet.

Somodi László az ország legjobb közlekedési szakembereinek egyike, ezért szakmailag nem volt jó döntés az elbocsátása – mondta Vitézy Dávid, hozzátéve: Somodinak az volt a "bűne", hogy olyan paraméterkönyvet dolgozott ki, amely nem tartalmazta a Hagyó Miklós-féle járatritkítási terveket, az utcán viszont bevált és jól működik. Később Lakos Imre, fővárosi közlekedési tanácsnok is elismerte, hogy jó az új paraméterkönyv – közölte.

Somodi Lászlót 2008 április végén mentette fel Balog Zsolt akkori megbízott vezérigazgató, azzal az indokolással, hogy az ő irányításával készült paraméterkönyv "szakmailag alkalmatlan". Somodi László viszont azt hangoztatta, hogy a járatritkításokat tartalmazó paraméterkönyv kudarcáért nem ő felelős egyedül (ráadásul elbocsátása után nagyjából az általa felvázolt paraméterkönyvet fogadták el), ezért bírósághoz fordult. Ha a bíróság Somodi Lászlónak ad igazat, akkor a BKV-nak 100 millió forintot kell fizetnie.

Egy másik – nem jogerős – munkaügyi bírósági döntés szerint a BKV-nak Szalai László volt stratégiai igazgatónak is 100 millió forintot kell fizetnie, miután Balogh Zsolt akkori megbízott vezérigazgató azonnali hatállyal menesztette, de Szalai úgy vélte: jár neki a végkielégítés, ezért beperelte a céget.

A BKV-s végkielégítési ügyek három hete pattantak ki, amikor a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a BKV kifizetett 100 millió forint végkielégítést Szalainé Szilágyi Eleonórának, majd tovább foglalkoztatták havi 1.2 millió forintért.

Azóta több vezetőről is kiderült, hogy több tízmillió forintos végkielégítéssel távozott a közlekedési társaságtól. Az MTI birtokába került dokumentum szerint Regőczi Miklós, volt értékesítési vezérigazgató és Olti Ferenc volt vezérigazgató-helyettes is 30 millió forintot meghaladó végkielégítést kapott másfél évnyi munkaviszony után.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.