Bűnügy

Rács mögött is kapják a fizetésüket az OMMF vezetői

Előzetes letartóztatása alatt is kapja a fizetését Papp István, az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség elnöke.

A szociális és munkaügyi tárca akkori vezetője, Szűcs Erika 2008. december 19-én indított fegyelmi eljárást Papp István, az OMMF elnöke ellen, miután az előző napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali vesztegetéssel gyanúsította meg a férfit, a főfelügyelőség egy másik vezetőjével együtt. Bár Papp Istvánt a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték, a miniszter csupán az illetménye 50 %-ának visszatartásáról rendelkezett, a felfüggesztés időtartamára, az összeg másik felét a büntetőeljárás, sőt az előzetes letartóztatása alatt is folyósítják a részére.

Nem vonta vissza a munkáltatója Papp vezetői megbízását sem, erre – a tárca tájékoztatása szerint – a fegyelmi eljárás megindítására és az állásból való felfüggesztésre tekintettel nem került sor. A munkaügyi minisztérium közlése szerint ugyanezt az eljárást követték a Papp Istvánnal együtt, illetve őket megelőzően eljárás alá vont OMMF-vezetőkkel szemben is.

Forrás: Havaria

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.