2024. május 10. - Ármin, Pálma

Mutyizás a kormány és az MSZP között?

A Fidesz szerint nem nézhető karba tett kézzel, hogy míg az ország tönkremegy, addig a kormányzat állami közpénzen építi saját MSZP-s háttérintézményét.
2009. augusztus 11. kedd 14:17 - HírExtra
Font Sándor keddi budapesti sajtótájékoztatóján mindezt a Magyar Leader Közhasznú Egyesületnek kifizetett állami támogatással kapcsolatban mondta. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke közölte, hogy e civil szervezet tavaly decemberben egyedi kérésre 500 millió forint támogatást kapott az agrártárcától úgy, hogy semmilyen garanciát nem kért a minisztérium.

A politikus szerint az egyesület további "különlegessége", hogy azt ugyanoda (Kazár, Diófa utca 5.) jegyezték be, mint - Ficsor Ádám leköszönő titokminiszter kezdeményezésre - a Balegyenes Munkacsoportot.

"Utána ez a két szervezet nem tud elválni egymástól sem szervezetileg, sem az összekötő, Ficsor Ádám személyében" - fogalmazott Font Sándor, akinek a közlése szerint Ficsor Ádám akkor, amikor a nagy pénzmozgások történtek, fontos pozíciókat töltött be az agrártárcánál, később pedig az akkori miniszterelnök kabinetfőnöke volt.
A fideszes képviselő kifejtette: aki ismeri a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályáztatási rendszerét, az tudja, hogy nagyon komoly feltételeknek kell megfelelni és legalább egy-két év az átfutás. Ehhez képest - mutatott rá - a Magyar Leader Közhasznú Egyesület esetében ez az idő mindössze három hét volt.

Mint hangsúlyozta, 2008 végén a minisztériumnak már nem volt pénze, ezért december 18-án kormányhatározat született arról, hogy az állami tartalékból juttassanak a tárcának 500 millió forintot és ezt utalják át az egyesületnek.

A Gőgös Zoltán államtitkár által aláírt szerződés részleteiről Font Sándor elmondta: abban például megalapozó tanulmány előkészítésére 60 millió, honlapfejlesztésre pedig 50 millió forint szerepel.

Az egyesületnek egyébként - "amelynek minden megyében van irodavezetője (...), és egytől egyig az MSZP-hez köthető személyről van szó" - mióta megalakult, összesen 1,3 milliárd forintot juttattak a földművelésügyi minisztériumból - közölte.

Azzal összefüggésben, hogy a közhasznú egyesületnek július 31-ével elszámolási kötelezettsége van a felhasznált pénzről, Font Sándor kedden írásbeli kérdéssel fordul az agrárminisztériumhoz, s abban a szerződésen foglaltakról érdeklődik.

Egy választási vereség után "az MSZP-s kádereket ide szándékozzák-e vajon kimenekíteni?" - tette fel a kérdést a fideszes politikus.

"Az MSZP az országot tönkretette, (...) mégis van pénz egy nem ismert civil szervezet 1,3 milliárd forintos támogatására" - mondta Font Sándor, hangsúlyozva: nem látják, hogy a kifizetett 500 millió forintot a leírt célokra ésszerűen elkölthették volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását