Anderlechttől Szófiáig

Megáll az észt

Végre valahára itt az esély a magyar futball visszatérésére az európai elitbe! – harsogja majd’ minden megkérdezett, amióta a Debreceni Vasutasok a svéd bajnok után az észt pontvadászat legutóbbi legjobbját is megállították a Bajnokok Ligája felé vezető úton. Kijelentéseikkel nagyot aligha tévednek, ám elég végignézni az elmúlt tíz esztendő BL-selejtezőinek „magyaros” eredménysorát, hogy világossá váljon: túlzás azt állítani, hogy soha vissza nem térő lehetőség előtt áll a Loki.

Abból ugyanis feketén-fehéren kiderül, hogy az ideit nem számítva az elmúlt tíz szezonban is akadtak lehetőségek az eurómilliókat érő húsosserleg közelébe férkőzni. Mielőtt a részletekbe mennénk, álljanak itt a csontszáraz statisztikák. Az elmúlt tíz évadban hat alkalommal is előfordult, hogy az aktuális magyar reménység csupán a főtábla küszöbében botlott el. Azon persze lehet elmélkedni, hogy ennek bizonyos küszöbnek az átlépése egyáltalán elvárható-e a harmatgyenge bajnokságban izmosodó magyar bajnoktól, de ezt talán hagyjuk is. A lényeg, hogy a hat próbálkozásból mindössze háromszor hozott össze minket a sors olyan csapattal, amely ellen még a magyar foci fénykorában sem mehettünk volna tutira.

Hirtelen halál a prágai éjszakában

Nevezetesen: kétszer a Manchester United vörös ördögei hányták vasvillájukra a mieinket (a Koplárovics-féle ZTE-MU párharc aligha szorul felelevenítésre, a mi szempontunkból mindkétszer sima 0-3-al végződő DVSC-kudarc annál feledhetőbb), egyszer pedig a Glasgow-i Celtic rakta négyágú útilapuját az MTK lábára. A maradék három összecsapás pedig a következőképpen nézett ki. Az MTK a Croatia Zagreb-al meccselt az 1999-2000-es szezonban és kapott ki összesítésben 2-0-ra, a Dunaferr-Rosenborg 2000-2001-ben a norvégok összesítésbeli 4-3-as sikerét hozta, a talán legfájóbb emlék pedig a 2004-2005-ös évadból származik, amikor az igen jó erőkből álló, és még Várszegi Gábor által patronált Ferencváros a Slavia Phaha-val mérkőzött a 32-be jutásért, s elképesztő küzdelemben végül csupán a hosszabbításban, egy 113. percben bekotort góllal maradt le.

Szólni érdemes ugyanakkor azokról a párharcokról is, amelyeknél a magyar aranyérmes el sem jutott a küszöböt jelentő harmadik selejtező fordulóba. Ez a „szégyen” ugyan csak négy alkalommal esett meg velünk az elmúlt tíz idényben, ám valljuk be, a 2008-2009-es szezonbéli MTK-Fenerbahce csatát leszámítva (két meccsen 7 gólt rámoltak be a Hungária körútiak kapujába törökök, miközben egyet sem kaptak) a többi párharc eredménye igencsak az arcpirító kategóriába sorolható. Kezdjük talán azzal, hogy 2001-2002-ben a Fradit a Hajduk Splittel hozta a sors. A zöldek támadójátéka szó szerint a nullával volt egyenlő: két meccs alatt egyszer sem sikerült betalálni annak a horvát gárdának, amely egy évvel korábban négyet, hárommal később pedig nyolcat (!) kapott az aktuális magyar bajnoktól. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Hajduk sem vitte túlzásba a gólgyártást, így végül legalább büntetőből betalálhatott a Fradi. Más kérdés, hogy a Hajduk ebben a műfajban már hajszálnyival jobbnak bizonyult, így 5-4-el végül is elbúcsúztatta az FTC-t.
@@
Megállíthatatlan macedón henger

Már jóval később, a „DVSC érában”, a 2006-2007-es idényben esett meg, hogy a macedón Rabotnicski jelentette a végállomást a második fordulóban. Nem is akárhogy aprítottak a balkániak: a játék képét és a végeredményt tekintve is igen fölényesen, 5-2-vel lépték le a mieinket… Mint pedig emlékezetes, tavaly a második fordulóban a svéd Elfsborggal hozta össze a sors a Lokit, ám a rendkívül bágyadtan mozgó ellen egyetlen góljára nem volt válaszunk, így az északiak próbálkozhattak meg a főtáblára kerüléssel. Igaz, sok örömüket aligha találták benne: a melléjük rendelt Valencia 5-1-el gázolta le őket. S ha már itt tartunk: a Fradi verő Hajduk szintén spanyol csapat, nevezetesen a Mallorca ellen vérzett el hosszabbítás után, a macedón csodát elkövető Rabotnicski a francia Lille-el szemben maradt jócskán alul (0-4), míg az egyetlen csapat, amely elmondhatja magáról, hogy a második selejtezőkörben magyar csapatot búcsúztatva be tudott kerülni a BL-be, a Fenerbahce a szerb Partizan Beograd ellen diadalmaskodott 4-3-ra.

Röviden: lehetőségek a közelmúltban is akadtak bőven, legfeljebb nem sikerült megragadni őket. Persze ne legyünk teljesen igazságtalonok. Be kell látni, hogy a sportág általános állapotát tekintve talán még e fenti kronológia legágrólszakadtabb gárdája is kedvezőbb közegből került ki, mint a magyar NB1 győztese. S éppen ezért kell megbecsülni, hogy a Lokit ezúttal nem egy gigasztárokból verbuvált csapattal, hanem a közönséges halandókból álló Levszki Szófiával hozta össze a sors. S persze azt se feledjük, ugyan nem ebben az évezredben, de volt már példa rá, hogy magyar csapat nála magasabban rangsorolt együttes testén át tornázta magát a BL-be. (Ki ne emlékezne Kuntics és Kopunovics FTC-mezben szerzett góljaira, amelyek közül a belga Anderlechtnek csak az egyikre volt válasza!) S, ha már az 1995-1996-os „Fradiadal” szóba került, jegyezzük meg, hogy a Debrecen már most több pénzt kaszált, mint Lisztesék anno. (Reméljük ugyanakkor, hogy jobban sáfárkodnak majd a busás bevétellel, mert a Ferencváros által felvett százmillióknak máig bottal üthetjük a nyomát.)

Varázslatos ősz lehet!

Összességében tehát elmondható, hogy ha nem is egyedülálló, de mindenképp kiugró lehetőség előtt áll egy magyar klubcsapat futballban. Ez pedig igenis nagy szó az elmúlt évek eredményei után. S itt most nem csupán a magyar ésszel szinte felfoghatatlan pénzesőről van szó, amely a DVSC kasszájába kerülhet, még csak nem is a lehetőségről, hogy több mint tíz év után ismét hazai gárdának drukkolhatunk a legrangosabb európai kupában. Gondoljunk csak arra, mit jelentene az úgyszintén szép kilátásokkal kecsegtető válogatottnak, ha a Debrecen-Levszki itthon rendezendő visszavágója után alig egy héttel azzal a tudattal léphetne a Puskás Stadion gyepszőnyegére, hogy néhány nappal azelőtt egy magyar klubcsapatnak már sikerült a varázslat…