Gyorskölcsönök korszaka

Mindannyian tudjuk, hogy ezek a cégek milyen „licenc” szerint dolgoznak. Mondjuk ki nyíltan: ezeknek a cégeknek az üzleti modellje arra épít, hogy a magyar lakosság jelentős részének egyáltalán nincs semmiféle pénzügyi ismerete.

Lehet persze ellenezni ezt a gyakorlatot, lehet emlegetni, hogy az ügyfelek szabad akaratukból szerződnek… De látnunk kell a lényeget: az állam nem képes megvédeni az állampolgárait. Persze, lehet, hogy a társadalom ki fogja nőni eme gyermekbetegségeit, addig azonban nagyon sok család megy tönkre.

Mi a gond?

Egy egészséges, stabil társadalomban semmilyen terepe nem lenne a jelenlegi feltételekkel kölcsönöket kínáló cégeknek. Csak azok körében lehet a gyors segítség ígéretével kampányolni, ahol már nagy az elkeseredés és ezt ez egyetlen (legális) utat látják maguk előtt az emberek.

Mielőtt belemennék abban, hogy ez a hitelezési gyakorlat mennyire törvényes és megvizsgálnánk ennek az erkölcshöz való viszonyát, azt az alapvető kérdést kell feltennünk, hogy van-e más választása azoknak, akik ezen cégek ügyfeleivé válnak.

Aki látott már nyomorban, szegénységben élő embereket, az tudja: nincs más (törvényes) út. A szociális hálón kívül rekedt néprétegek számára nagyon csábító és gyakorlatilag „utolsó lehetőségként” élnek a gyorskölcsönök (és az azzal járó uzsorakamatok).

Állami felelősség

A valódi probléma tehát nem az emberek „hülyesége”, azaz a következményekbe való bele nem gondolás, hanem az, hogy ilyen helyzetbe kerülhettek. Itt felmerül az állam felelőssége is, de ahelyett, hogy a gondoskodó állam kádárista ideáját kívánnánk vissza, érdemesebb lenne összetettebben gondolkozni. S ehhez semmi újat nem kell feltalálni.

Már vannak olyan kistelepülések, ahol a helyi politikai elit – akár a jogszabályokkal is szembemenve – módot talált arra, hogy hogyan szorítsa rá az adott településen élőket a felelősségteljesebb életvitelre (jó példa erre a monoki szociális kártya). Ezenkívül már létezik komplex, az egész országra kiterjedő terv is, ez pedig az ún. szegénybank intézménye.

S hogy mit csinál az állam? Nem vitatható, hogy az Út a munkához program jó szándékú kezdeményezés, viszont meglehetősen drága és nem veszi figyelembe az egyes helyi sajátosságokat.

Persze, eddig az állam nem is az ügyfelek „megerősítésén” fáradozott, hanem inkább szankcionálta a cégeket.

Egyre intenzívebben érdeklődnek a hivatalok

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már 2006-ban megbírságolta a legismertebb gyorskölcsönöket nyújtó céget, a Providentet. A PSZÁF határozata szerint a Provident „tevékenysége során ugyanis súlyosan megsértette a számla- és bizonylati rendre, a kamatok elszámolására, a számviteli szabályzatokra, a kiszervezésre, illetve az ügynökök igénybe vételére vonatkozó előírásokat”.

Ez elég durván hangzik, a több százmilliós havi fogalommal működő céget mindössze kétmilliós bírság megfizetésére kötelezték. (A cég tavaly összesen negyvenhét milliárd forintnyi hitelt helyezett ki, 2008-ban árbevétele harmincöt milliárd forint, mérleg szerinti nyeresége négymilliárd forint volt!)

Azóta már többször is megbírságolta a PSZÁF mindhárom magyarországi gyorskölcsönket nyújtó céget és emellett többször is felszólították az üzletszabályzatuk és az általuk általános szerződési feltételek módosítására és kiegészítésére.
@@
Hiába

Viszont eddig mindig kifizették ezeket a bírságokat és – a legkisebb céget kivéve – eddig mindig komolyabb veszteségek nélkül folytathatták a tevékenységüket. Idén júliusban újabb állami szervek is „rászálltak” ezekre a vállalkozásokra. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a munkaügyi felügyelet is vizsgálatot indított.

A GVH – amely közismerten kemény bírságoló (gyakran rekordbírságokat szab ki) – megjelenése a történetben tovább fokozhatja a nyomást.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Fõfelügyelõség (OMMF) pedig a cég munkavállalóinak oldaláró támad: az általa megindított vizsgálat kiterjed a munkaidővel, a pihenőidővel, a munkaszüneti napi munkavégzéssel és a hozzájuk kapcsolódó pótlékok kifizetésére vonatkozó szabályok betartására.

A számukra kedvező jogszabályi környezetet már eddig is nagyon jól kihasználták ezek a cégek, így nagyon nehéz újabb fogást találni rajtuk.

Remény

Vannak azonban biztató jelek. Az egyik PSZÁF vizsgálat után például a Provident bevezette az ügyfélkódexet, amely – a cég szerint – „átlátható, egyszerű rendszerbe helyezi a felelős hitelezés alapelveit, és segíti az ügyfeleket a felelős döntések meghozatalában”. A Provident megváltoztatta a hitelezési gyakorlatát is, így már nem a legszegényebb rétegeken nyerészkednek, hanem az eggyel stabilabb anyagi helyzetű (de még mindig szegény) embereken.

A gazdasági válság és az erőteljes felügyeleti nyomás azonban megtette a hatását, mert a legkisebb cég, az Athlon csődbe jutott, persze a társaság ügyfeleinek a fennálló tartozásaikat továbbra is az eddigi rendben kell fizetniük, de már nem hitelezhetnek többé senkinek.

Örüljünk-e vagy sem?

A hitelnyújtási feltételek szigorítása, az átláthatóbb hitelezési gyakorlat, s a cégek eddiginél korrektebb hozzáállása azonban nem változtat a lényegen: továbbra is óriási kamatokkal nyújtják a kölcsönöket. Annak tehát, aki felelősen (?) akarja felvenni, olyan stabil jövedelemmel kell rendelkeznie, ami már önmagában is kétségessé teszi hitelfelvétel szükségességét. Azt pedig naivan nem gondolhatjuk, hogy a gyorskölcsönös cégek csupán ezt a szűk társadalmi réteget célozzák meg, hiszen az kétségessé tenné a vállalkozások nyereségességét.

De ha így is lenne, akkor is felmerül az óriási (uzsora) kamatok jóerkölcsbe ütközése. A jóerkölcs fogalmát pedig közvetetten a társadalmi közfelfogás alakítja ki, s hiába mondja ki a bíróság az adott ügyletekről, hogy nem ütköznek bele, demokráciában nem gondolhatja senki, hogy a társadalmi többség ellenében megfogalmazott bírósági ítélet kiállja az idő próbáját.