Két bomba, amely megváltoztatta a világot

Történelmi háttér

1945 második felében Japán elkeseredett háborút vívott a szövetségesekkel – elsősorban Amerikával – amelyet megnyerni már nem tudott, csupán a számára kedvező békefeltételek elfogadásért küzdött tovább. Azonban a Japán nacionalizmus, és a haza iránti fanatizmus annyira erős volt, hogy bevetésre kerültek olyan eszközök is, mint a kamikaze – öngyilkos, robbanó – repülők.

Eme eszközöket látva Amerika eldöntötte, hogy mielőbb be kell fejezni a háborút, hisz ez az utolsó hadszíntér, és a japánok egyre érzékenyebb veszteségeket okoznak a hadseregnek, ami gazdasági szempontból sem volt jó – az otthoni háború-ellenes közvélemény fényében pedig egyenesen katasztrófa volt. Japán bombázása rengeteg civil áldozattal járt, így szintén csak az otthoni feszültségeket növelte, a japánok elszántságát ellenben egy picit sem törte meg.

A fegyver

Harry S. Truman elnök eldöntötte, hogy egy olyan fegyver kell, ami gyors megadásra ösztönzi a japánokat – hisz ha minden úgy ment volna tovább, mindkét oldal veszteségei az eddigiek sokszorosára ugorhatott volna. Így hát határozott az atombomba bevetéséről, aminek meg is lett az eredménye. Három nappal a második bomba ledobása, és az oroszok hadüzenete után Japán letett a békefeltételeiről, és feltétel nélkül kapitulált. Mint az erről döntő haditanács jelentése is megemlíti, mindezt az emberiség érdekében is tette.

„Hovatovább, az ellenség most birtokában van egy új és horribilis fegyvernek, aminek erejével megannyi ártatlan életet pusztíthat el, beláthatatlan következményeket okozva. Ha folytatnánk a harcot, nem csak a Japán nemzetet sodornánk teljes pusztulásba, de az emberi civilizációt is a teljes kipusztulás útjára léptetnénk.” Az érvelés nem volt értelmetlen, ugyanis az elnök augusztusban még egy, szeptemberben és októberben pedig még 3-3 atombomba ledobását tervezte.

A kissrác és a dagadt férfi

Az első atombombát Hiroshimára dobták augusztus hatodikán. Hiroshima remek célpont volt, mivel gyártelepein kívül fontos kikötőként funkcionált és itt volt a bázisa a Második Hadseregnek, valamint a Chugoku Regionalális Hadseregnek is – ráadásul rengeteg hadianyagot itt halmoztak fel. Az Enola Gay nevű B-29-es bombázón utazott a „Little Guy”-nak, vagyis „Kissrácnak” elnevezett töltet – a gépet két másik B-29-es kísérte, az egyik dokumentációs okokból. Bár a japán radarrendszer kiszúrta a három gépet, de a csapat kis létszáma miatt csupán felderítőknek nézte őket, így nagyon nem is foglalkoztak velük.

Helyi idő szerint 8 óra 15 perckor dobták le a Kissrácot, amely a heves keresztszél miatt mintegy 240 méterrel eltévesztette a célpontot, az Aioi hidat, és egyenesen a Shima Sebészeti Klinikába csapódott. A 60 kilogramm urán-izotópot (urán-235) tartalmazó bomba 13 000 tonna dinamitnak megfelelő robbanást okozott, 1,6 kilométeren belül mindent elpusztítva, 4,4 kilométeren belül pedig az összes éghető anyagot lángra lobbantva – 600 méter magas gombafelhőt hagyva mementóul. A robbanás legalább 70.000 embert megölt (köztük a városban lévő orvosok több mint 90 százalékát) és ugyanennyit súlyosan megsebesített. A következményekbe (sugárzás, rák, egyéb betegségek) további 20-60 ezer ember vesztette életét.

@@

A másodikat három napra rá, augusztus kilencedikén engedték útjára. Itt négy gép indult útjára, de a végén ismét csak három érte el a ledobás körzetét – fedélzetükön a „Fat Man”-nek, vagyis „Dagadt Férfi”-nak elnevezett atombombával. Az eredeti célpont Kokura lett volna, de a város felett túlsó felhő gyűlt össze, így végül átrepültek a másodlagos célpont, Nagaszaki fölé. Nagaszaki kulcsfontosságú kikötőváros volt, rengeteg hadianyagot öntő gyárral „felfegyverkezve”. Mivel itt is túl sok volt a felhő, végül a radar alapján mérték be a célpontot.

Bár a japán radarrendszer észrevette a város felett cirkáló gépeket, és a vészjelzés helyi idő szerint 7:50-kor fel is harsant, 40 perccel később visszavonták, és ismét kémgépnek titulálták a halált gyomrában hordozó triót. 11:01-kor a föld felett 469 méterrel felrobbant a 6,4 kiló plutónium-izotópot (plutónium-239) tartalmazó, háborúban először és utoljára ledobott plutónium bomba. A robbanás három kilométerrel eltévesztette célját, így csökkentette erejét a környező hegység is – az áldozatok számát pedig az a tény mérsékelte tovább, hogy egy augusztus elsejei bombázás miatt a „felesleges” civilek nagy részét kitelepítették a városból.

A detonáció így is több mint 40.000 (egyes becslések szerint 75.000) ember halálát okozta azonnal, a következményekkel együtt pedig a halottak száma elérte a minimum 80.000-et. A 21.000 tonnányi dinamittal felérő robbanás 1,6 km-es körzetben okozott teljes pusztulást, és 4,4 km-en keresztül tűzvihart. A levegő 3.900 Celsius-fokra hevült fel, és 105 km/órás szél támadt – a gombafelhő 18 kilométer magasra nőtt.

Emlékek, hatások

A bombáknak óriási hatásuk volt mind a világra, mind Japánra. A szigetország például örökre lemondott a háború jogáról, hadsereget se tart fenn. Sőt mi több, a nacionalizmussal együtt a jobboldalt is elfelejtette: a demokratikus országban kizárólag baloldali, konzervatív és liberális pártok vannak.

Világszínvonalú tiltakozó-akció kezdődött, és komoly szervezetek alakultak a nukleáris veszély elhárítására. Különösen a bomba különleges velejárói voltak sokkoló hatással az emberekre: egyes túlélőkre örökre ráéget az épp viselet ruhájuk mintázata (a különböző színek különböző intenzitással szívják magukba az energiát), mások árnyékra pedig beleégett az aszfaltba.

Múzeumok, emlékművek, béke-ünnepek és dokumentumok sokasága emlékszik a szörnyűségre, a nagyhatalmak mégis máig őrzik atom-arzenáljukat. Bár használni addig egyik sem használná, míg a másik el nem kezdi, de vannak olyan államok, akikről joggal feltételezi a világ, hogy lennének elég őrültek egy atomtöltet elindításhoz. Ekképp érthető, hogy a világszervezetek miért annyira óvatosak Iránnal, vagy Észak-Koreával kapcsolatban.