2024. június 2. - Kármen, Anita

Óriási cigarettafogás

Elfogta a rendőrség Szekszárdon azt a férfit, aki ötmillió forint értékű csempészett cigarettával menekült el az autóját megállítani próbáló pénzügyőrök elől - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Parancsnokságának sajtófelelőse pénteken az MTI-t.
2009. július 31. péntek 13:42 - HírExtra
Bús Szilvia közleménye szerint a pénzügyőrök a napokban a Tolna megyei Pörböly határában akarták ellenőrizni egy Baja irányából érkező személygépkocsit, amelynek vezetője a hatóság embereit látva először lassított, majd hirtelen gázadással továbbhajtott úgy, hogy az egyik pénzügyőrnek félre kellett ugrania a gyorsuló jármű elől.

A menekülő csempészt a rendőrség fogta el a tolnai megyeszékhelyen, autója csomagteréből 10.400 doboz, mintegy ötmillió forintot érő, jó minőségű illegális dohányáru volt, melyet a gépkocsival együtt a pénzügyőrök lefoglaltak.

A férfi ellen jövedéki orgazdaság bűntette miatt indult eljárás, 10 millió forintot meghaladó jövedéki bírságra, 3 évig tartó szabadságvesztésre számíthat, a pénzügyőr testi épségét veszélyeztető meneküléséért pedig hivatalos személy elleni erőszakért és közúti veszélyeztetésért is felelnie kell.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását