Életmód

Indulnak az új vírus vakcinájának humán próbái?

Kedvezőek a H1N1 elleni vakcina tömeggyártását megelőző állati kísérletek előzetes eredményei, s az erről szóló jelentést napokon belül elküldik az illetékes hatóságnak, hogy engedélyezze a humán klinikai vizsgálatok augusztus közepére várható beindítását.

Németh Zsolt elmondta, hogy a társaság még 2006-ban kétmilliárd forint pályázati úton elnyert állami támogatást kapott az influenza "A" vírusa által okozott világjárvány elleni felkészülésre. Ennek a pénzügyi támogatásnak köszönhetően fejlesztettek ki olyan technológiát, amellyel a világjárványok felbukkanása esetén gyorsan reagálni lehet. Így a A/H1N1 vírus jelentette esetleges vész elleni felkészüléssel egy fontos nemzetbiztonsági kérdést old meg a társaság. Lehetővé válik, hogy a hazai igények kielégítésére megfelelő mennyiségű – jelen információk szerint 4-6 millió – ampulla rendelkezésre álljon – utalt rá a szakember.

A gyártás előkészületei a törvény által szabályozott lépésekben zajlanak. A társaság az új típusú vírus megjelenését követően – hónapokkal ezelőtt – megkapta az Egészségügyi Világszervezet laboratóriumától a vírus mintáját. A gyártási folyamat során az élő vírust nagy mennyiségben szaporítják, majd az élő vírust inaktivizálják. A hazai technológiával előállított, influenza elleni oltóanyag tehát elkészült. Vakcinaként a szervezetbe juttatva megbetegedést nem okoz, de mozgósítja az immunrendszert az igazi vírus támadása esetére.

Július elején már meg is kezdődött a szer tömeggyártása. A kész, de még nem forgalomképes terméket állatkísérleteken, tengeri malacok több generációján ellenőrzik, a legyártott, heti 500 ezer adag vakcinát pedig raktározzák.

Az állati kísérletek a végéhez közelednek. Az eredmények birtokában adja majd be a társaság az engedélyezési kérelmet az Országos Gyógyszerészeti Intézethez (OGYI) a vakcina humán klinikai vizsgálatára. Ezen lépésre augusztusban kerül sor, amikor több 100 önkéntes jelentkezőt oltanak majd be. Ezután a legyártott mennyiséget a társaság átadja az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek, ahonnan az ÁNTSZ irányításával szeptemberre eljut az orvosi rendelőkbe, korházakba a vakcina – hívta fel rá a figyelmet Németh Zsolt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.