2024. május 7. - Gizella

Elhunyt a táncművészet Einsteinje

Elhunyt 90 éves korában Merce Cunningham világhírű amerikai táncművész és koreográfus, a modern tánc egyik legkiemelkedőbb alakja, akit a táncművészet Einsteinjének tartanak.
2009. július 27. hétfő 19:55 - HírExtra
A művész 1952-ben alapított saját együttese - a Merce Cunningham Dance Company - 2006-ban járt Budapesten, a Művészetek Palotájában a Nemzeti Táncszínház meghívására. Török Jolán, a színház igazgatója azt mondta az MTI-nek, hogy a táncvilág számára akkor is hatalmas a veszteség, ha a mester tevékenysége sokakat indított új útra és munkássága folytatható a világ bármely pontján, így Budapesten is.

Merce Cunningham absztrakt táncművei az emberi mozdulatot állítják a középpontba. Kísérletei felszabadítóan hatottak a kortárs művészetek más ágaira is. Kidolgozott egy sajátos tánctechnikát - a nevéhez fűződő Cunningham-technikát -, amelyet ma a világ modern táncművész képzésében alaptananyagként oktatnak. Merce Cunninghamet tartják a Martha Grahamet követő legjelentősebb tánc-reformernek.

Mercier Philipp Cunningham 1919. április 16-án született a Washington állambeli Centráliában, egy ügyvéd fiaként. Első tánctanulmányait a Seattle-i Cornish Schoolban folytatta. 1939-től Martha Graham együttesének szólistája volt. Graham támogatta a fiatal tehetséget, aki 1945-ben maga is koreografálni kezdett az együttes számára.

1952-ben hozta létre a Merce Cunningham Dance Companyt, alkotóként magas technikai virtuozitást és teljes odaadást követelt meg táncosaitól. Hosszú éveken át együtt dolgozott a kortárs komolyzene egyik legnagyobb alakjának számító John Cage zeneszerzővel, egészen a komponista haláláig. Együttműködésük eredménye: zene a fülnek és lélegzetelállító látvány a szemnek.

Cunningham darabjait a világ valamennyi jelentős színháza műsorára tűzte, többek között a New York City Ballet, a Ballet of the Paris Opéra, az American Ballet Theatre, a Boston Ballet, a White Oak Dance Project, a Pacific Northwest Ballet, a Pennsylvania Ballet, a Zürich Ballet és a Rambert Dance Company.

Merce Cunnigham az utóbbi években már nem kísérte el együttesét a turnékra, egy karosszékből irányította munkájukat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását