2024. június 1. - Tünde

Kárpátalján még számít a család

A statisztikai adatok szerint a családi kötelékek Ukrajnában Kárpátalja megyében legerősebbek, ahol a házasságkötések száma évről évre 2,5–3-szorosan haladja meg a válásokét.
2009. július 22. szerda 06:54 - HírExtra
A Magyarországgal szomszédos megyében az idei év első felében 3803 pár esküdött örök hűséget egymásnak, míg ugyanezen időszakban a bíróságok 1142 házasságot bontottak fel. Hasonlóan jó, két és fél az egyhez a házassági és válási arány további négy nyugat-ukrajnai megyében – közölte kedden az ukrán igazságügyi minisztérium sajtószóvivői irodája.

A jelentés szerint 2009 első felében Ukrajnában 118 ezer házasságot kötöttek és 69 ezret bontottak fel, ami azt jelenti, hogy 42 százalékkal többen házasodtak, mint ahányan elváltak. Az év első hat hónapjában 15 százalékkal csökkent a válások aránya 2008 és 20 százalékkal 2007 azonos időszakához képest.

Idén a legtöbb házasságot, szám szerint 11 ezret Donyeck, 8,5 ezret Dnyepropetrovszk és 6,8 ezret Lemberg (Lviv) megyékben kötötték. A legtöbb válás is nagyrészt ezekre a régiókra jut, Donyeck megyében 7,2 ezer, Dnyepropetrovsz megyében 5,5 ezer és Harkov megyében 4,2 ezer frigyet bontottak fel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását