Külföld

Jó üzletet kötöttek a kalózok

Szomáliai kalózok bejelentették szombaton, hogy 1,8 millió dollár váltságdíj fejében szabadon engedtek egy német tulajdonú teherhajót és legénységét.

Mohamed Abdi, a kalózok egyik vezetője a Mogadishutól 800 kilométerrel északkeletre található Eyl városból telefonon közölte a francia hírügynökséggel, hogy a hajót az éjszaka engedték el. A kalózok egyik legjelentősebb fészkének tekintett város törzsi vezetője, Abdulahi Garaad Mohamed megerősítette ezt. Hozzátette: nem tudja, ki fizetett váltságdíjat. Egy név nélkül nyilatkozó kalóz elmondta, hogy a váltságdíjat egy vontatóhajó hozta el nekik. "Több mint 40 kalóz vár itt a részesedésére" – jelentette ki.

A német külügyminisztérium szóvivője szombaton Berlinben a dpa hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette, hogy a május elején az Ádeni-öbölben szomáliai kalózok által elfoglalt, Victoria nevű hajó szabad. A hajó német tulajdonban van, de nem volt rajta német legénység. A 11 matróz mind román állampolgár. A Victoria Indiából Szaúd-Arábiába tartott, antiguai zászló alatt hajózva, 10 ezer tonnányi rizzsel, amikor a kalózok a hatalmukba kerítették.

A német külügyminisztérium ugyanakkor nem tudta megerősíteni azokat a híreket, amelyek szerint a kalózok elengedték volna az április elején hatalmukba kerített Hansa Stavanger német hajót is. A Hansa Stavangert az Indiai-óceánon térítettek el április 4-én, a fedélzetén 24 fős személyzettel (német kapitány, illetve 4 német, 3 orosz, 2 ukrán, 2 Fülöp-szigeti és 12 tuvalui matróz).

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.