Belföld
Már a belvárosban sem lehet inni és szórakozni este tíz után
A XI. kerület után a VI. kerületben, vagyis Terézvárosban sem lehet majd este tíz után nyitva szórakozóhely vagy kocsma. A kerület több százmilliós adóbevételtől eshet el, a szórakozóhelyek meg lehúzhatják a redőnyt.
A „jó ötlet” átvétele
Pár hónapja írtunk arról, hogy az Újbudán bevezetett új rendelet értelmében a gigantikus szórakozóhelyek és elit éttermek kivételével bezárják este 10 után az összes klubbot, éttermet és kocsmát. Terézváros átvette ezt az ötletet, csakhogy ő még kivételeket sem hagyna.
Az új rendelet értelmében szeptember elsejétől a szállodákon és benzinkutakon kívül minden „külön jogszabályban meghatározott, működési engedéllyel rendelkező üzlet” – vagyis étterem, kocsma, szórakozóhely és minden hasonló – számára este tízkor záróra lenne. Aki ezt nem tartja be, kemény büntetésekre számíthat.
Ebbe beletartoznak olyan óriások is, mint a Bank Dance Hall helyén nyílt Retropolis, a felsőbb körökben kultikussá vált Moulin Rouge vagy a keményebb zene kedvelőit tömörítő Rocktogon. De aggódhatnak azok is, akik eddig a Kiadóban, a Szilvupléban, a Soho Londonban, a Szandokánban, B7-ben, a Kuplungban, vagy más, VI. kerületi kultikus helyen múlatták estéiket.
Bár a rendeletbe belekerült egy olyan kiegészítés is, hogy különleges engedéllyel a vendéglátó helyek hajnali egyig, azoknak terasza éjfélig, a kereskedelmi helyek pedig éjjel-nappal nyitva tarthatnak – csakhogy ez közel sem elég a vendéglátók életben tartására, és a megszerzése is eléggé nehézkes. Ugyanis ehhez szakértői véleménnyel előzetesen igazolni kell, hogy az üzletben lévő technikai berendezések, hanghatást okozó eszközök, koncertek soha, semmilyen körülmények között nem érik el a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj szintjét, és kell az ott lakók kétharmadának hozzájárulása is.
Igaz, ha nem folyt a hely ellen az előző egy évben hatósági eljárás és hatósági szankció alkalmazására sem került sor, akkor a lakók beleegyezése nem szükséges – illetve ha folyt eljárás, de nem végződött szankcióval, akkor csak a lakók felének az egyetértése szükséges. Igaz, annyi sütnivalójuk azért volt a jogalkotóknak, hogy szilveszterkor e rendelet nem érvényes. Azonban még mindig ott a probléma, hogy hajnali egy a legvégső határidő.
Miért rossz ez mindenkinek?
Este kilenckor nyitnak, és ha tízkor be kellene zárniuk, akkor a redőnyt is lehúzhatnák végleg – emelték fel a hangjukat a Retropolisnál. A nagyüzem éjfél után indul, de vannak helyek, ahol ez inkább hajnali egy – mondta az egyik hely tulajdonosa. Ha ezek a hangok a pártatlanság miatt valaki számára nem lennének elég meggyőzőek, az józan ésszel is beláthatja, hogy ha valaki bulizni megy, az nem kíván hajnali egykor lelépni onnan – főleg, hogy sok helyre nem is jár éjszakai – és aki egy kocsmába éjfél körül ül be, az se szándékozik egy óra elteltével odakinn ücsörögni.
Tehát a helyek forgalma jócskán, akár több mint 60 százalékkal is csökkenhet átlagosan – ami azt jelenti, hogy a legtöbben lehúzhatnák a rolót. Ezzel viszont hatalmas bevételkiesést könyvelhetne el az önkormányzat, ugyanis egy átlagos helyi egység évi kétmilliót, egy Retropolis méretű óriás pedig évi több tízmillió, elsősorban iparűzési adót fizet az önkormányzatnak. Mivel a rendelet 2500-3000 vendéglátóipari egységet érint Szilágyi Erika, a Terézvárosi Önkormányzat sajtófőnöke szerint, így a bevételkiesés is óriási lehet – amitől viszont a nyugalmat kívánó lakosok is nagy pofont kaphatnak, elvégre önkormányzati pénzből épülnek újjá a terek, az utak és még rengeteg minden más.
Budapest, a kihalt város
Ugyanis a rendelet elviekben a „lakossági panaszok miatt, a lakosok nyugalma érdekében” született – bár az egyik hely üzemeltetője szerint csupán a 2010-es választások miatt kellett megalkotni a törvény. Ennek valamennyire ellentmond, hogy bár MSZP-s ötletről van szó, a kerület teljes képviselő testülete megszavazta azt – egyetlen ellenszavazattal – így pártlobbiról sem lehet beszélni.
Szó esett arról is, hogy a rendelet előtt egyeztettek a helyiekkel. De aztán kiderült, hogy a „helyiekben” mindössze a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hatodik kerületi tagcsoportja, és a Terézvárosi Társasházi Képviselők érdekvédelmi szervezete foglaltatik benne – a konkrét vendéglátóipari egységeknek egy szót se szóltak az ötletről, nem hogy a véleményüket kikérték volna. Az üzemeltetők közös képviselettel és felfogadott ügyvéddel próbálják védeni az üzletüket, de a villámcsapás annyira derült égből sújtott le, hogy még semmilyen konkrét elképzelésük nincs. Ellenben néhány blogon már forróbb megjegyzések születtek a hírrel kapcsolatban, mint bármelyik „megszorító-intézkedés” nyomán.
Ha ez a trend tovább folytatódik, akkor Budapest lassan éjszakára teljesen kihal – olyan lesz, mint egy szellemváros. Pedig ezek a helyek rengeteg turistát is vendégül látnak, akik itt költik el a drága valutájukat. Ha meg valahol egy jót esznek és buliznak, akkor hajlamosak oda visszatérni, vagy másoknak ajánlani azt – de senki nem ajánlana esti sétára egy kihalt városrészt. Ráadásul a szórakozóhelyek bezárásával, a nekik szállító cégek forgalma is visszaesik – ami egy újabb apró lökés a gazdaságnak a válság nevű lejtőn való száguldáshoz.