Belföld

Központosítanák a kórházat

Megszüntetné a tatabányai Szent Borbála Kórház széttagoltságát az intézmény új főigazgatója, a kisebb költözéseket saját erőből oldaná meg.

Kovács József csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva a három telephely egyesítését nevezte a legfontosabb feladatának. A főigazgató szerint a központi épülettől több kilométerre található fogászati és szájsebészeti szakrendelők, valamint a tüdőszűrő állomás költöztetésére saját erőből is lehet megoldást találni.

A tatabányai kórház három helyszínen működik, a 200 ágyas tüdőgondozó és pszichiátriai részleg áthelyezésére pályázati forrásokat szeretne igénybe venni az intézmény. Szintén csak pályázatok segítségével képzelhető el a 25 éve épült, gépészetileg elavult operációs tömb felújítása.

A Szent Borbála Kórház az ország egyik súlyponti kórháza, 791 ággyal. Az intézményben évente harminchatezer fekvő- és félmillió járóbeteget látnak el. A kórházban 250 orvos dolgozik.

Kovács Józsefet a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés július elején nevezte ki a tatabányai kórház élére. Korábban a nagykanizsai, azt megelőzően az egri kórház vezetője volt, a közgyűlés – bírósági döntések szerint – mindkét helyen jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.