Gazdaság / HR

Ősszel kicsúcsosodik a fizetésképtelenség?

Az idei harmadik negyedévben érheti el tetőpontját a fizetésképtelenséget jelentő cégek száma Magyarországon, miután már az első félévben közel 22 százalékkal nőtt az ilyen vállalatok száma 2008 azonos időszakához képest - mondta Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.

Az igazgató elmondta: az ágazatok fizetésképtelenségi listáját – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2009 első félévében is az építőipar vezeti, ezt követi a kis- és nagykereskedelem, majd a turizmus-vendéglátás.

"A rendszerváltás óta az idei lesz a legrosszabb év Magyarországon a fizetésképtelenség szempontjából" – fogalmazott Dercze Zoltán.

A földrajzi megoszlást tekintve a legmagasabb csődhányaddal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendelkezik, majd Nógrád és Békés megye következik. Ugyanakkor Veszprém, Tolna, Csongrád, Baranya, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyéknek sikerült javítani fizetési kockázatán 2009 első félévében – mondta Dercze Zoltán.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.