Belföld

Szánalmas figyelemelterelésről beszél a Fidesz

A szocialisták akár ügyeket is gyártanának csak azért, hogy eltereljék a figyelmet a Gyurcsány-Bajnai-korszak letartóztatott, valódi ügyekbe keveredett polgármestereiről.

Az ellenzéki képviselő annak kapcsán reagált, hogy kiváló úttörő emléklapot és egy "útiköltségek" gyűjtésére szolgáló perselyt adott több baloldali ifjúsági szervezet Kövér Lászlónak, a Fidesz választmányi elnökének hétfőn Budapesten.

Galba-Deák Ádám, a Demokratikus Hálózat elnöke sajtótájékoztatón elmondta, az oklevelet a fóti ügy kapcsán azért adományozzák a fideszes politikusnak, mert "a jó úttörő ott segít, ahol tud". Az elnök közölte, a napokban nyilvánosságra került hangfelvételen egy fóti prominens fideszes politikus felhívott egy, "szintén a Fideszhez közeli embert", és elbeszélgettek arról, hogyan kellene megegyezni a pályázati pénzekről. Hozzátette: ezen a beszélgetésen felmerül Kövér László neve is, aki – mint mondták – majd segít megoldani a problémákat.

Cser-Palkovics András közleményében nyilvánvaló provokációnak és "szánalmas figyelemelterelési" kísérletnek nevezte a szocialisták hétfői akcióját.

Úgy fogalmaz: az "MSZP zsugorodik és radikalizálódik, kétségbeesésükben pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza". Akár ügyeket is gyártanának csak azért, hogy eltereljék a figyelmet a Gyurcsány-Bajnai-korszak letartóztatott, valódi ügyekbe keveredett polgármestereiről, valamint az offshore politikusok korszakáról – teszi hozzá az ellenzéki képviselő.

Fábry Béla, Fót szocialista alpolgármestere múlt hétfőn jelentette be: ügyészségi bejelentést tett a település KDNP-s polgármestere, Mádly Zsolt, aki a Fidesz támogatásával indult a polgármester-választáson, egy előkerült titkos hangszalag miatt, amely egy 300 millió forintos útfejlesztéssel kapcsolatban a korrupció gyanúját veti fel.

Elmondta, hogy a két – egy fideszes és egy szocialista – képviselő postaládájába bedobott hangfelvétel szerint a munka elnyerésére pályázó, az önkormányzat tulajdonában lévő építőipari kft. vezetője, a cég fideszes felügyelő bizottságának elnöke és egy jogász – mindhárman pápaiak – arról beszélgettek, miként lehetne a beruházáson belül többletforrásra szert tenni. Ennek lényege, hogy a munkát alulértékelnék, majd a pótmunkáért felvett pénz – hozzávetően 30 millió forint – egy részét maguk között osztanák el. A felvételen elhangzott az is, hogy baj esetén "Kövér Lacihoz lehet fordulni" – mondta az alpolgármester.

Az MDF csütörtöki közleményében idézett hanganyag szerint az egyezkedés így hangzik: "ebben érdekeltté tudnánk téged tenni, vagy én téged érdekeltté teszlek, hogy milyen úton-módon, azt még megbeszéljük (…) . A lényeg, hogy ezt le kéne pótmunkázni" (…) "a végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük" (…) "honorálunk már mindenkit, a Hír TV-től kezdve a Lánchíd Rádión át, mindenkit".

Az ügyben tettlegességre is sor került Mádly Zsolt és Fábry Béla között, akik kölcsönösen feljelentették egymást.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.