Külföld

Obama: Afrika vegye kezébe a sorsát

Az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke szombaton Ghánában sürgette az afrikaiakat, hogy az antidemokratikus módszerek, valamint a konfliktusok és a betegségek elleni küzdelemmel vegyék kezükbe saját sorsukat.

Barack Obama mostani külföldi körútjának utolsó állomásán felszólította az afrikaiakat: immár ne az egykori gyarmatosítást hozzák fel magyarázatként a háborúkra, a betegségekre, az elmaradottságra, az antidemokratikus módszerekre és a korrupcióra ezen a – mint mondta – "ígéretekkel teli" kontinensen.

"Önök igenis legyőzhetik a betegségeket, véget vethetnek a konfliktusoknak, alapvetően megváltoztathatják a dolgok menetét. Igen, Önök képesek erre" – szögezte le a ghánai törvényhozók előtt mondott, nagy ünnepléssel fogadott beszédében. "Ez azonban csak akkor lehetséges, ha vállalják a felelősséget saját jövőjükért. Ez nem lesz könnyű. Ehhez időre és erőfeszítésekre van szükség. Azt azonban megígérhetem: Amerika minden szakaszban Önök mellett lesz mint partner és mint barát" – tette hozzá.

A kenyai apától származó Obama a törvényhozásban kitért arra is, hogy ereiben "afrikai vér" folyik. Ezért pontosan tudja, hogy mit tett a gyarmatosítás Afrikával. "Könnyű azonban másra mutogatni" – tette hozzá. "Nem a Nyugat a felelős a zimbabwei gazdaság utóbbi évtizedekben végbement lerombolásáért vagy a háborúkért, ahol gyerekeket soroznak be katonának" – emelte ki.

Az amerikai elnök, aki a demokratikus átmenet és a gazdasági sikerek ritka afrikai példájaként választotta körútja utolsó állomásának Ghánát, felszólította az afrikaiakat, hogy vegyék át a jó kormányzás szabályait és hagyjanak fel a brutális kormányváltások gyakorlatával, mert "Afrikának nem erős kezű politikusok, hanem erős intézmények kellenek". Jelezte azt is, hogy a haladás amerikai támogatása a demokratikus játékszabályok betartásától függ majd. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a korábbi patrónusi viszony helyett partnerséget kínál Afrikának. Ígéretet tett arra, hogy Washington – az afrikai egészségügyi rendszer megszilárdításával – a továbbiakban is támogatni fogja a betegségek elleni küzdelmet, mert a földrészen "még mindig túl sok ember hal meg gyógyítható kórokban".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.