Bűnügy

Bányarobbantások miatt demonstrálnak

Félpályás útlezárással tiltakoznak civilek csütörtökön egész nap Gyöngyöstarjánban a falu határában lévő kőbányában végzett robbantások miatt - adta hírül csütörtökön a heol.hu hírportál.

Reggel mintegy ötven ember zárta le a gyöngyöstarjáni kőbányába vezető utat. A helyiek a bánya robbantásait hibáztatják házaik állapotának leromlása miatt. Szerintük sok repedést a detonációk okoztak – olvasható a Heves megyei hírekkel foglalkozó honlapon.

A bányát működtető Vakond Kft. bányavezetője, Szecskő Ferenc úgy nyilatkozott a portálnak, hogy már korábban értesült az útlezárás tervéről, ezért csütörtökre nem is szervezett szállítást a cég.

Az emberi érzékszervek egyszerűen erősebbnek érzik a detonáció hatásait, mint amekkorák azok a valóságban – mondta.

A robbantások okozta rezgés és zaj nem éri el a meghatározott határértékeket. Annál is inkább, mert a legkorszerűbb anyagokkal dolgoznak, és minden detonáció megfelelően le van dokumentálva – hangsúlyozta Szecskő Ferenc.

Egyébként évente csak három alkalommal vannak robbantások a bányában – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.