Gazdaság / HR

Valami legalább fejlődik: a netes ügyintézés

A cégeljárási kérelmeket a vonatkozó törvény értelmében a jelenleg alkalmazott, e-mail útján történő közvetlen beküldés mellett az idén júliustól a kormányzati portálon keresztül is be lehet nyújtani.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tájékoztatása szerint a most is alkalmazott e-mailen keresztül történő beküldési mód nem szűnik meg, hanem kiegészül egy újabb beküldési csatornával, vagyis a kormányzati portállal. A cégtörvény rendelkezései értelmében, a kormányzati portál igénybe vétele esetén is – hasonlóan az e-mailen keresztüli beküldéshez – kötelező az elektronikus kérelmeket minősített elektronikus aláírással hitelesíteni.

A cégeljárásban használt kérelmek kormányzati portálon keresztül történő beküldéséhez a beküldőnek ügyfélkapus hozzáféréssel kell rendelkeznie. Az ügyfélkapu nyitásáról a részletes tájékoztató a http://www.magyarorszag.hu/segitseg/ugyfelkapu/regisztracio oldalon érhető el.

Az ügyvédeknek, a cégek jogi képviselőinek a kérelmeket a cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló – 21/2006. (V. 18.) IM – rendeletben meghatározott, a Céginformációs Szolgálat honlapján közzétett definíciónak megfelelő nyomtatványkitöltő programok, illetve nyomtatvány minták szerint e-aktaként kell beküldeniük.

A nyomtatványok kitöltését követően – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – a benyújtani kívánt dokumentumokat valamely aláíró program (így például az e-szigno, a Mokka, továbbá fejlesztéstől függően bármilyen más aláíró program) segítségével e-aktává kell átalakítani, majd az így létrejött elektronikus aktát alá kell írni.

Ha az akta aláírását követően a jogi képviselő az ügyfélkapus beküldést választja, akkor először az aláíró programon belül ki kell választani az ügyfélkapus beküldésre szolgáló menüpontot. Második lépésként, a menüpontra kattintás után (amely egyben elvégzi az aláírt e-akta ügyfélkapus feldolgozást lehetővé tevő "KR borítékosítását" is), be kell jelentkezni az ügyfélkapuba.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.