Gondolataink
Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon…
Gyurcsány Ferenc 2006-ban az őszödi beszédben elmondta, mi a baja az embereknek nagy általánosságban a politikával („világos volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz”). Azonban az azóta eltel időben szinte semmi nem változott.
Időpont: Az idő fonala a helyen kavarodik, 2006-tól 2009-ig.
Tárgy: Hogyan lehetne helyreállítani a magyar belpolitikába vetett bizalmat.
Jelenlévők: Gyurcsány Ferenc, „I love reforms” pólóban, széke lábánál Bajnai Gordon csipeget fel kisebb falatokat. Orbán Viktor, fején az eredeti szent koronával, orra a kocsma homlokzatát súrolja. Dávid Ibolya, második világháborús katona-jelmezben, oldalán lőfegyverrel, mögötte a Tisztelet Társaságának szürke eminenciásával. Fodor Gábor, angyalnak öltözve, fején szivárványszínű glóriával, egy szál gandzsát szívogatva.
– Már elnézést Feri, de ki kért meg, hogy a nevünkben beszélj? – vágott közbe Fodor. – Mi nagyon jól ellettünk volna még pár évig, békésen pecsenyét sütögetve, láblógatva.
– Szerintem jól tette, hogy kimondta. Látok benne perspektívát… – dörzsölte meg állát Orbán, miközben a kétharmados többség vízióját kergette magában.
– De mi is a gond, tulajdonképpen? – kérdezte Dávid.
– Az, hogy elkúrtúk! Nem kicsit, nagyon! Teljesen világos volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz!
– Köszönjük Bernadett! – intette le Gyurcsány a háta mögül felharsanó női szopránt. – Elmehet. Csak nehogy elájuljon itt nekem!
– Miért nem? – vetette oda Fodor. – Gondold el, országos hőstett lenne, ahogy elkapod! Bejárná a világsajtót…
– Nem is rossz ötlet – vette át az álldörzsölés rítusát ezúttal Gyurcsány, majd megrázta a fejét.- De térjünk vissza a tárgyhoz! Ti nem érzitek, hogy a reputációnkkal van egy kis probléma? Mintha az emberek, nem mindig hinnék el, amit mondunk? Sőt, néha ellenségessé is vállnak.
– Arra gondolsz, hogy utálnak mint a szart, nem hiszik el azt sem ha kérdezünk, és legszívesebben utcakővel loccsantanák ki az agyunkat?
– Igen Fodor, szabadon fogalmazva arra.
– Semmi gond, írunk egy becsületkódexet az őszinteségről és a korrupció-mentes Parlamentről, azt mindenki aláírja, és kész is van!
– Ibolya, ez nem ilyen egyszerű! Az emberek egyszerűen nem vennék be.
– Már miért is nem? – akadékoskodott a pártelnök-asszony.
– Mert mi írjuk, és mivel mi mondjuk ki azt is, hogy betartjuk, ezért ennek addig nincs értelme, amíg el nem hiszik, hogy a szavunk ér is valamit. Ha meg elhiszik, akkor erre semmi szükség.
– Én azért megírom, Feri. Nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy az te gondolod.
– De ez most valószínűleg igen – vette át a szót Fodor. – Egyébként meg miért vagy ilyen ruhában?
– Hát a Magyar Nemzet azt állította rólunk, hogy nácik vagyunk. Gondoltam adok a sajtó véleményére…
– De mi a gond ezzel? – révedt fel a nácik említésére Orbán. – Úgy értem, az elmúlt több mint tizenöt évben is így volt, és ez nekünk megfelelt. Mi kiálltunk, szidtuk egymást, szítottuk a feszültséget, ők hőbörögtek, de ennek ellenére mindig lenyúltuk a nagy lóvékat, és a Parlamenten kívül meg jókat buliztunk együtt. Miért kéne ezen változtatni?– Mert ez így nem jó! – válaszolt meggyötört arccal Gyurcsány. – Nem gondoltátok még, hogy lehetne ezt másképp is? Hogy nem kellene költségtérítés címen milliókat felvennünk? Hogy lehetne korrupció, összejátszás, populizmus, és demagógia nélkül kommunikálni? Hogy lehetne más a politika?
– Feri, te meg vagy huzatva! – közölte Orbán fapofával, miközben a többiek nevetésüket próbálták kisebb-nagyobb eredménnyel palástolni. Gyurcsány feje az asztalra borult, de Viktor király szavaira újra felemelkedett. – Annyiban viszont igaza van, hogy ha nem akarunk új pártokat köztünk, akkor tényleg tenni kellene valamit az emberek bizalmának visszaszerzéséért.
– Na végre, legalább ennyit elértem – lelkendezett Gyurcsány. – Én már megtettem a magamét a szegfűk nevében, most ti jönnétek.
– Szerintem nem kell ezt annyira elsietni – hervasztotta le az ötletgazda lelkesedését a szabadság angyala. – Még Horn se tud olyanokat böfögni, hogy az SZDSZ mostani terminusban öt százalék alá menjen. Az meg komplett hülyeség hogy valami, ami azt hangoztatja, hogy lehet más, elhappolja szavazatainkat…
– Ha ezt gondolod…- nézett szánakozva társára Gyurcsány, majd más irányban próbálkozott. – Viktor, nem kéne kicsit felhagynod a populizmussal és a gyűlöletkeltéssel, és helyette mondjuk egy normális, felelős ellenzéki programmal előállnod?
– Tudod, én nem engedhetem meg a magamnak azt a luxust, hogy figyelmen kívül hagyjam a támogatottságot. Az őszinte, felelős programmal nem lehetne akkorát szakítani. Hadd szemléltessem. Szijjártó!
A narancsos király csettintésére egy szemüveges ficsúr sietett be, magával tolva egy fehér táblát, amin egy grafikon volt látható. – Nos, ha követnénk azt a taktikát, amit Fletó úr javasol, akkor a támogatottságunk innen – mutat egy középszintet – valahova oda – bök a földre – esne el.
– A padlóra gondol? – kérdezi Fodor.
– Nem. Arra kis lyukra, amely levezet a pincébe – válaszol Orbán. – De kérem, folytassa.
– Köszönömpártelnökúr! Szóval, viszont ha – előretol egy másik táblát – ezt a taktikát követjük, akkor a népszerűségünk meg sem áll a csillagos égig.
– „Gyurcsány a hibás.” „Mongyon le!” „Egymillió új munkahelyet!” – olvasta fel Ferenc hangosan a táblán szereplő három szót. – És mi van, ha már nem én leszek a trónon?
– Kicseréljük a neveket és működik. Ha nagyon gázra fordul a helyzet, akkor hozzárakjuk az „előrehozott választásokat!”. A nép imádni fogja. – válaszolt Orbán.
– Nem lehetett sok idő összedobni – ráncolta a homlokát a szegfűs lovag.
– Egy este alatt megvolt. – vigyorgott rá a narancsos király.
Hirtelen Almássy Kornél rontott az asztalhoz. Pontosabban rontott volna, ha Dávid elő nem kapja a lőfegyvert, és egy pontos fejlövéssel el nem hallgattatja.
– Ezt meg miért kellett? – kérdi szörnyülködve Fodor. – Csupa vér lett a ruhám!
– Lehallgatott minket! UD Zrt., meg a Csányi!
– Csúnya ügy – jegyzi meg Orbán, miközben a hullát szemléli.
– Elnézést, de én nem veszek részt ilyesmiben – közli a Dávid mögött álló, TT monogramos alak, majd távozik. Helyére egy kövér, jókedvű figura lép és köszönt mindenkit: – Vidám vasárnapot mindenkinek.
– Ez meg kicsoda? – kérdi Fodor.
– Valami hitgyülis – közli Orbán. – Pont te ne ismernéd?
– Ibolya, gondolkodtál már azon, hogy ha nem így állnál hozzá a belső ellenzékhez, akkor Jobban megbíznának benned a választók? – veti fel Gyurcsány.
– Nem értem mire célzol, Feri.
– Arra, hogy tegnap találtak nálatok három hullát. Hock Zoltánt és Katona Kálmánt fejen, míg Pettkó Andrást szíven lőtték. Nem tudsz róluk valamit?
– Túl sokat kérdeztek.
– Esetleg, ha beengednénk a kint tomboló árpádsávosokat, akkor ők is hozzászólhatnának valamit – veti fel végső kétségbeesésében Gyurcsány. – Előbb-utóbb úgyis bejutnak…
– Ne olyan hangosan! Még a végén meghallja! – kezdte volna Fodor, de már késő volt, hisz egy kopasz fej bukkant fel mögötte.
– Nem engedhetjük, hogy egy neonáci gárda… – kezdett bele Gusztos Péter, és egy órán át abba sem hagyta. A szónoklat közben Gyurcsány bealudt a sok stressztől, Orbán a legújabb füldugó-kollekcióját próbálgatta, míg Dávid fegyverét tisztogatta fütyörészve. Csak Fodor figyelt tiszteletből – és három energiaital jótékony hatásától – pedig ő már vagy ezerszer végighallgatta az egész monológot. Mikor Gusztos végzett, és nagybüszkén kiment, Orbán megbökte alvó társát.
– Feri, ébredj! Mi legyen?
– Nem tudom, de én lemondok – szólt közbe Fodor.
– Uhh, pedig olyan jól aludtam. Nos… szerintem mindenki fáradt és nem túl kipihent. Emésszétek meg a hallottakat, és találkozunk 2010-ben.
– Már akivel – vetett oda foghegyről Dávid.
Miután összepakoltak és távoztak, Bajnai előmászott az asztal alól és elfoglalta Gyurcsány helyét. – Ezt rendbe kell tenni! – jelentette ki csak úgy magának, majd tárcsázta a titkárnőjét. -Hívd Oszkót. Itt csak ő és az offshore segíthet!