Belföld

Demonstráció az MSZP kongresszusán

Kisebb demonstráció fogadta az MSZP kongresszusára érkező küldötteket szombaton reggel a XIV. kerületi Vasúttörténeti Park bejárata előtt.

A Magyar Kommunista Munkáspárt hat tüntetője két óriási transzparensének egyikén az volt olvasható: "Ide vezetett 20 év álbaloldali politikája". A politika szóban a T-betűt behajtani tilos táblában ábrázolták.

Géczi Attila, a Munkáspárt országos elnökségének tagja az MTI-nek azt mondta, arra akarják felhívni a figyelmet, hogy az elmúlt húsz év MSZP által művelt baloldali politikája hova vezetett.

A zárt ajtók mögött zajló kongresszusra folyamatosan érkezett a több mint 680 meghívott, autóval, illetve gyalogosan. A park bejárata előtt rendőrök irányították a forgalmat és jelenleg is a helyszínen vannak.

Lendvai Ildikó pártelnök öt perccel 9 óra előtt, Bajnai Gordon miniszterelnök pedig kicsivel 9 óra után érkezett a bejárathoz.

A park főbejárata előtt, az utcán 20-30 újságíró, fotós és operatőr várakozik.

A Vasúttörténeti Park a rendezvény miatt szombaton zárva tart.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.