Belföld

A fővárosé az árvízvédelem megoldása

A Fővárosi Önkormányzat felelős az árvízvédelem megoldásáért, ennek ellenére Óbuda-Békásmegyer önkormányzata mindig megadott minden segítséget a III. kerületben élőknek - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.

A városrész vezetése ezt arra reagálva közölte, hogy a Római Partért Egyesület a napokban felhívással fordult a miniszterelnökhöz, a főpolgármesterhez és a kerület polgármesteréhez, azt kérve: oldják meg a Római-part árvízvédelmét.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az idei védekezés közel 7 millió forintjába kerül a kerületnek; 32 ezer homokzsákot helyeztek ki és további 30 ezret osztottak szét azon magántulajdonosok között, akik veszélyeztetett részen élnek.

Kiemelték: három egyesülettől 44 önkéntes jelentkezett, ugyanakkor a segítséget kérő civil szervezet a védekezésben részt vevőknek semmilyen segítséget nem nyújtott.

A kerület folyamatosan kezdeményezi a fővárosnál az árvízvédelem megoldását, erről a képviselő-testület már több ízben hozott határozatokat – olvasható a közleményben.
Hozzátették, hogy 2005-ben tanulmánytervet készítettek egy – Magyarországon még nem alkalmazott – mobilgát-rendszerről, de a törvény szerint a döntés a Fővárosi Közgyűlés kezében volt. A Fővárosi Önkormányzat 2009-ben döntött egy pályázat beadásáról, amelyet Óbuda is támogatott.

Megjegyezték ugyanakkor: a területen működő másik civil szervezet ellenzi a mobilgát megépítését, mert aggályosnak tartja, hogy közpénzből védjenek olyan wellness hoteleket, amelyek hullámtérbe épültek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.