2024. május 10. - Ármin, Pálma

100 éve nem látott képeket állítanak ki

Mintegy száz évig dohosodott a bécsi Burgtheater pincéjében Gustav Klimt négy korai vázlata, az 1985-ben megtalált s később restaurált rajzokat ezután a nagyközönség is láthatja.
2009. június 26. péntek 14:53 - HírExtra
A viszontagságos sorsú művek csütörtöktől láthatóak a színház egyik emeleti folyosóján kialakított különleges tárlókban.

A vázlatokra 1985-ben találtak rá a színház dohos pincéjében, maradék építőanyagok mellett. Az akkori igazgató, Achim Benning átszállíttatta a rajzokat a száraz padlástérbe.

Ott őrizték őket egészen 1999-ig, ekkor kérték fel ugyanis restaurálásukra az Albertina múzeumot.

A rajzok ezután egyik raktárból a másikba kerültek, míg Otmar Rychlik művészettörténész, a színház művészeti megbízottja javaslatára idén visszakerültek a Burtheaterbe.

Napfénytől és párától védett vitrinekben helyezték el a nagyméretű műveket. (A Dionüszosz oltára például kilenc, a Romeo és Júlia öt és fél méter hosszú.)

A Mária Terézia alapította Burgtheater jelenlegi épületének építéséhez 1874-ben kezdtek hozzá. A mennyezeti freskók elkészítésére három fiatal művész, az akkor 24 éves Gustav Klimt, öccse Ernst és Franz Matsch kapott megbízást, 1886-ban. Az új színházat 1888-ban, Ferenc József és családja jelenlétében nyitották meg.

A színház története című sorozat ma is a Burgtheater lépcsőházában látható. A négy freskó fordulópontot képvisel Klimt korai alkotói korszakában, s a bécsi századforduló szimbolista korszakának kezdetét jelzi.

A képek másik különlegessége, hogy ezek egyikén látható az egyetlen Klimt-önarckép. A William Shakespeare Globe Színházában játszódó Romeo és Júlia-előadást ábrázoló alkotás alakjai között a művész saját magát és két társát is megörökítette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását