Kultúra
Sikeresek a magyar borok
A magyar borok jelentős sikerét hozta a 10. alkalommal megrendezett VinAgora Nemzetközi Borverseny, amelyet 2000 óta a világ tíz legjelentősebb borversenyének egyikeként tartanak számon - közölte az MTI-vel László Ágnes, a rendezvény sajtófőnöke.
A bormustra hivatalos eredményhirdetésre, valamint a médiazsűri különdíjainak átadására július 3-án délelőtt Budapesten, a Vörösmarty téren az új "üvegpalotában" a VinAgora Borgálán kerül sor.
A szakemberek által a közép-európai boriránytűnek is tartott bormustrát június 18-21. között, Sopronban, a Hotel Fagusban rendezték meg.
A közlemény szerint a VinAgora Nemzetközi Borversenyen a magyar borok – 379 magyar bormintát neveztek a magyar termelők – jelentős sikert értek el: 1 nagyaranyérmet, 39 aranyérmet és 72 ezüstérmet nyertek. A nyolc Champion-díjból pedig – amelyet az aranyérmet nyert borok versenyeztetése után ítélnek oda – hatot magyar bor érdemelt ki.
A megmérettetésre 542 borminta érkezett – Magyarországgal együtt 21 országból – Európából, Ausztráliából, Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Japánból, Kanadából és az USA-ból. A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. 1992 óta rendezi meg a VinAgora Nemzetközi Borversenyt. A korábban kétévente tartották, mostantól viszont már évente szervezik meg rendezvényt.
A nemzetközi bírálóbizottság az egy 1 nagyaranyérmen kívül 54 arany- és 110 ezüstérmet ítélt oda fehér, vörös, rosé, késői szüretelésű, botrytizált – azaz aszú – és úgynevezett erősített borok kategóriában.
A VinAgora Borgálán a nagyközönség – belépődíj ellenében – nem csupán a díjazott borokat ismerheti meg, hanem valamennyi, a versenyre beérkezett, több mint 500 bort is megkóstolhatja – tartalmazza a szervezők közleménye.
Forrás: MTI