2024. május 9. - Gergely

Lemondott a pártelnök

Lemondott a Centrum Párt elnöke; Pászti Ágnes a pártban a szövetségi politika miatt kialakult nézetkülönbségekkel indokolta döntését szerdán az MTI-nek.
2009. június 24. szerda 11:26 - HírExtra
Elnökként csak a párton belüli teljes egyetértéssel tudta volna elképzelni a jövőt - mondta.
Hozzátette: az utóbbi időben rengeteg időt és energiát fordított a parlamenten kívüli pártokkal való szövetségek kidolgozására, mert véleménye szerint azok csak együtt érhetnek el eredményt.

A szövetséget a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal meg is kötötték, azonban a hétvégi választmányi ülésen a tagok részéről az érződött, hogy megkérdőjelezik a szövetségi politikát, amit a legmagasabb testületi szervek hagytak korábban jóvá.

Pászti Ágnes úgy értékelte, hogy az EP-választás kapcsán bekövetkezett sikertelenség miatt "zavarodott vircsaft" keletkezett. A 2010-es választásra azonban csak száz százalékos vezetői bizalommal lehet egy pártnak felkészülni.

A jövőről szólva elmondta: az országos választmány egy hónapon belül összehívja a kongresszust és új elnököt választ.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását