Bűnügy

Megint gyújtogattak Tatárszentgyörgyön?

Az elsődleges információk szerint valószínűleg benzinnel lelocsolták, majd meggyújtották azt az új házat, amely csütörtökre virradóra lobbant lángra és égett ki Tatárszentgyörgyön - közölte Kocsis István, a Dabasi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője az MTI-vel.

Kocsis István elmondta: hajnali 1 óra 50 perckor érkezett a tűzoltókhoz a jelzés, amely szerint Tatárszentgyörgy egyik rendezett utcájában lángokban áll egy családi ház.
A tüzet eloltották, ám az épület teljesen kiégett. A rendőrség korábbi közlése szerint senki sem sérült meg.

A bűnügyi osztályvezető hozzátette: a dabasi rendőrök által végzett helyszíni szemle és az első tanúmeghallgatások során kiderült, hogy a tartósan távol lévő tulajdonos egy, a ház mellett álló lakókocsiban tartózkodó fiatalembert bízott meg az ingatlan őrzésével. A rendőrök a lakókocsiban egy még teljesen ki nem ürített benzineskannát találtak, az "őrnek" azonban nyoma veszett, őt keresik a nyomozók.

Mivel a kiégett ház belsejében benzint locsoltak szét, nagy a valószínűsége annak, hogy szándékos gyújtogatás történt, amelyhez köze lehet a lakókocsiban élő férfinek – mondta Kocsis István.

Megjegyezte: a helyzet nem egyértelmű, mert a lakókocsiban is szétfolyt valamennyi benzin. A hajnalban "eltűnt" fiatalember majdani meghallgatása után remélhetőleg többet tud majd a rendőrség.

Az MTI információi szerint a tulajdonos élettársát sikerült elérni és kihallgatni – a nő 12 millió forintban jelölte meg a szépen parkosított kertben álló, áprilisban elkészült házban esett kárt.

A dabasi rendőrkapitány közölte: sem az utcában, sem a környéken nem laknak romák, s az egyéb jelekből sem lehet arra következtetni, hogy a tűzeset összefüggne a Tatárszentgyörgyön korábban, romák sérelmére elkövetett bűncselekményekkel. A rendőrség az ügyben rongálás bűntette miatt indított nyomozást.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.