Sport

F1: A Lola nem tér vissza

A korábban kiváló Forma-1-es autókat gyártó Lola szerdán bejelentette, hogy biztosan nem indul a jövő évi világbajnoki sorozatban.

"Jelentős gazdasági beruházással vágtunk bele a 2010-es visszatérésbe, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban arra kért bennünket, hogy álljunk készen a későbbi csatlakozásra" – áll a gyár közleményében. – "Ezúton is megköszönjük a FIA-nak, hogy komolyan vette a jelentkezésünket."

Az istálló először akkor jelezte részvételi szándékát, amikor a nemzetközi szövetség bejelentette a jövő évre tervezett költségcsökkentési intézkedéseket. Ennek egyik eleme az volt, hogy nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kapnának azok a csapatok, amelyek nem költenének többet, mint a FIA által meghatározott évi 40 millió font.

Az 1958-ban létrehozott és az F1-ben 1962-ben elinduló Lola autóival olyan versenyzők álltak rajthoz, mint Graham Hill, John Surtees és Alan Jones. A gyár azonban 1993-ban – 139 futam után – kiszállt, mert nem tudott versenyképes maradni a nagy költségvetésű csapatokkal szemben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.