Bűnügy

A vezetéklopások ellen küzd a MÁV

Hangjelzéssel riasztó berendezést helyezett üzembe a MÁV több mint 100 kilométer hosszan, amely figyeli a vezetékek szigetelésének állapotát, valamint azt, hogy keletkezett-e valahol vágás, sérülés, szakadás - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

Az ARGUS típusú berendezés segítségével kábellopás közben értek tetten a rendőrök három Zala megyei vasúti tolvajt Veszprémvarsány közelében múlt csütörtökön. A tolvajok 500 méter vezetéket vágtak le, amiből mintegy 40 kilogramm rezet lehet kinyerni – írták. A sikeres tettenérés a biztonsági berendezésen kívül a forgalmi szolgálattevő és a pápai rendőrök gyors és szakszerű együttműködésének volt köszönhető – közölték.

Kitértek arra, hogy külön figyelmet fordítanak az ideiglenesen forgalommentes vonalszakaszokra, ezeken a területeken rendszeresen járőröznek. A kábel- és sínlopások, valamint rongálások a több milliós károkozás mellett sokszor vonatkéséseket is okoznak – tették hozzá.

Az elmúlt időszakban az úgynevezett légkábellopások szaporodtak el, különösen a Nyugat-Dunántúlon, fél év alatt az esetek száma megközelítette a tízet. A légvezetékek, légkábelek elsősorban a forgalomból kivont vonalakon vannak veszélynek kitéve – áll a MÁV közleményében.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.