Belföld

Bokros a kihasználható lehetőségekről

Magyarország lehetőségei ezer szállal összefüggnek az Európai Unió lehetőségeivel - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője pénteken Budapesten, a Vista Rendezvényközpontban.

Magyarország nemcsak az unióhoz, de a visegrádi országokhoz képest is leszakadt – fogalmazott a képviselőjelölt azon a rendezvényen, melyen a listavezetők mondhatják el álláspontjukat.

Újból elmondta: a reformok kritikus tömegére van szükség mind Európában, mind pedig Magyarországon. Hozzátette: Magyarországon a gazdasági növekedés súlyos károkat szenvedt el.

A képviselőjelölt többek közt kiemelte: az unión belül közös fellépésre van szükség az energiapolitika terén.

Bokros Lajos szerint igen érdekesen összecseng a szélsőjobb és a szélsőbal politikája, "mind a kettő populista demagógia, a valóság tagadása".

Arról is beszélt, hogy nem lehet az országból kiutasítani a multikat, hiszen, ha ezt megtennék, Magyarország nemzeti jövedelme abban a pillanatban a felére csökkenne.
A volt pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy nem lehet az ingyenes egészségügyet fenntartani.

Bokros Lajos szerint nem igaz, hogy Magyarországon mindenkinek jó minőségű a munkája, mint mondta, csak akkor lehet a magyar munkásnak felemelkednie, ha jobb minőségű oktatást és egészségügyet kap.

Kiemelte azt is: az állam egyik problémája, hogy kevéssé támogatja a jó minőségű közszolgáltatásokat.Bokros Lajos úgy fogalmazott: ugyan az SZDSZ felkérte miniszterelnöknek, azonban a liberális párt nem folytatott liberális gazdaságpolitikát az elmúlt hét évben, mikor együtt kormányzott a szocialista párttal.

Azt is hangsúlyozta: a külföldi beruházások támogatásainak kedvezményei egy idő után lejárnak, míg a magyar vállalkozásoknál ez nem így van."Az európai közös házat kell építeni, ha ebből ki akarunk vonulni, akkor kizárólag a szegénységet és a szolgaságot tudjuk választani" – jelentette ki.

A listavezetők vitáján Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetője és Kis Zsolt, az MCF Roma Összefogás Párt listavezetője nem vett részt.

A Fidesz szerette volna, ha megvalósul a vita, ennek érdekében egyeztetéseket is kezdeményeztek, azonban végül az MSZP miatt nem sikerült megállapodni a vita feltételeiről – közölte Schmitt Pál részvételének meghiúsulásáról szólva Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke az MTI-vel.

A vitát felvételről, háromnegyed négykor vágatlanul fogja közvetíteni a Duna Televízió.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.