Gazdaság / HR
Addig kavar a Gazprom, míg a végén maga esik bele
A Gazprom tavalyi szárnyalása óta erősen kezd leépülni, miközben a vállalat arculata is egyre inkább politikai színt kap. Ha pedig a közép-ázsiai térségben továbbra is ennyi gondja akad, akkor a kilábalás sem jön egyhamar.
Ami volt, az volt
Hiába részvényeinek pár héttel ezelőtti szárnyalása, a Gazpromnak – Oroszország gázipari óriásának – nem megy jól. A gázár – ha megkésve is – követi az olajár zuhanását, így a mostani enyhe emelkedés is csak hónapok múlva fog meglátszani. A válság miatt drasztikusan csökken a gáz iránti kereslet – talán ezzel is magyarázható, hogy a Gazprom negyedannyival kevesebb gázt hozott felszínre, mint tavaly ilyenkor. Ám ez a negyedannyival kevesebb is sok a rengeteg beérkező import mellett, amit elviekben továbbadna, csakhogy nincs, ki átvegye.
Annyi igaz, hogy Bulgáriával sikerült kiegyeznie némi engedmény fejében a tranzitdíjjakról, és a Déli Áramlat megépítéséről, de Ukrajnával már korántsem ennyire rózsás a helyzet. Julia Timosenko miniszterelnök asszony közölte: az ország az előírt 40 helyett csupán 33 milliárd köbméter gázt hajlandó átvenni, ugyanis többre egyszerűen nincs kereslet. A Gazprom természetesen kemény milliárdokra perelhetné Ukrajnát, de annak amúgy is annyi adóssága van felé, hogy a nagy testvér attól is nagyon vidám lenne, ha annak a felét valaha viszont látná – ráadásul az újabb per csak Ukrajna fizetőképességét rontaná, ami egyáltalán nem áll Oroszország érdekében.
Csavar
Mivel nem kell az ukránoknak annyi gáz, ezért Oroszországnak sem kell annyi import – főleg mert az Európai érdeklődés miatt a Gazprom biztosította eddigi exportőrei nagy részét, hogy a kizárólagos vásárlás fejében az eddigieknél jóval drágábban veszi a gázt, amiből immáron évente 3,5 milliárd dollárnyi vesztesége van. Így gondolt egyet, és a türkmenisztáni gázimportot – amely minden importtétel közül a legnagyobb – 90 százalékkal csökkentette, mondván a türkmén gáz Ukrajnába menne, de mivel nekik nem kell annyi, így nekünk se. Ráadásul neki sokkal jobban megéri a saját gázrészt eladni, mint másét.
A Gazprom meglebegtetett olyasmit is, hogy a jelenlegi helyzetet figyelembe véve újra kéne gondolni az árat és a mennyiséget, de Türkmenisztán annyira berágott, hogy egyszerűen elzárta a gázt. Ez önmagára nem épp veszteség a Gazpromnak, csakhogy ezzel oda a kizárólagosság is. Hogy erre Türkmenisztán fel is hívja a gigacég figyelmét, egyszerűen felrúgta azt az ígéretét, miszerint a Gazprom építette volna a Kelet-Nyugati vezetéket, s ehelyett nyílt pályázatot írt ki. Valamint, hogy az ijedelem orosz tájon még nagyobb legyen, egyre látványosabban kacsingat a Nabucco fele – Európa pedig mindenáron megpróbálja türkmén gázzal megtölteni a Nabucco vezetékeit.
Az állam érdeke
Ha a volt orosz tagállamokkal folytatott orosz politikát, és a Gazprom üzleti szerződéseit megnézzük, akkor rájöhetünk, hogy a Gazprom egyre inkább úgy ugrál, ahogy Oroszország fütyül – és nem úgy, ahogy az üzleti érdek kívánná. Egyre összecsap az EU-val, és teszi az engedményeket a Nabucco megfúrásáért, és az azt kiváltó Déli Áramlat létrehozásáért – jó példa erre az örményországi vircsaft.
Csakhogy a szakértők szerint a Déli áramlat „húszmilliárd euróba kerülne, miközben egyetlen köbméterrel sem növelné az Európába közvetített gáz mennyiségét” és könnyen lehet, hogy egy ekkora politikai pofont nem viselne el a látszólag üzleti vezetés – így az áramlat megépítése is kérdéses. Sőt, ha az egész így folytatódik tovább, akkor magának a Gazpromnak, mint vállalatnak a vezető szerepe is megkérdőjelezhetővé válik – elvégre válság idején nem lehet a végtelenségig foltozni a politika által okozott lyukakat.