Külföld
Fegyverekkel kupecelő franciák és amerikaiak és a „Béketábor”
Franciaország megnyitotta első katonai bázisát a világ egyik legsebezhetőbb, kulcsfontossággal bíró kereskedelmi régiójában, az Arab-öbölben. A létesítményt ’Béketábor’ néven maga Sarkozy elnök avatta fel.
A hivatalos francia nyilatkozatok szerint, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) területén alapított Béketábor a kalózkodás elleni nemzetközi erőfeszítéseket és a zavartalan kereskedelem védelmét kívánja erősíteni. Az Abu Dhabiban található létesítményben több mint 500 fős állandó katonai személyzet fog állomásozni, egyszerre fogja ellátni egy korszerű tengerészeti, kiképző, légi és logisztikai bázistól elvárható összes feladatokat. A földi és vízi erőkön kívül, a bázishoz három harci repülőgép is tartozik. Az EAE elnöke, Zayed al-Nahayan sejk egy biztonsági konferencián a francia bázissal kapcsolatos megállapodást az ország külpolitikájának egyik „fontos pillérének” nevezte, amely az egész régió stabilitását meghatározhatja.
A Hormuzi-szoros
A világ nyersolajforgalmának 40 százaléka, emellett az európai kereskedelmi forgalom közel 90 százaléka annak a szorosnak a partján bonyolódik le, ahol a Béketábor is található. A térség katonai egyensúlya lényegi kérdés az unió összes országának a számára, a francia külügyminiszter, Bernard Kouchner nyilatkozata szerint az új tengerészeti támaszpont felel a környék összes szövetséges államának támogatásáért és kiképzéséért is. Továbbá „biztosítjuk a tengeri kereskedelem nyugalmát az egész régióban, a Földközi-tengeren és az Indiai-óceán felé is” –tette hozzá Kouchner. Az emirátusoknak eljuttatott hivatalos levelében Sarkozy így fogalmazott: „Az állandó francia katonai telepítvény Abu Dhabiban arra a vállalt felelősségre mutat rá, amit Franciaország, mint világhatalom, a hozzá legközelebb álló partnereivel közösen vállalt el a régióban, amely törésvonala az egész világnak is”.
A katonai létesítmény valóban ékes példája annak, hogy Franciaország külpolitikájában az elmúlt években tapintható átrendeződés zajlott le. A Béketábor az első állandó francia katonai bázis, melyet az ország tulajdonképpeni territóriumán kívülre telepítettek azóta, hogy a dekolonizációs idők fél évszázaddal ezelőtt véget értek. A szoros geopolitikai jelentősége a gáz és olaj transzferen kívül az, hogy Abu Dhabi légvonalban mindössze 225 kilométerre fekszik Irántól. Az új bázis mind Mirage, mind Rafaele típusú vadászgépeket ki tud szolgálni, továbbá a 8 hektáros terület széle a Mina Zayed-i kikötővel szomszédos, amely repülőhordozókon kívül, bármilyen más francia hajó fogadására alkalmas. A számos kiképzőközpont és raktár mellett, a telepen csúcstechnológiával felszerelt hírszerző és információgyűjtő központok is helyet kaptak.
Az üzlet
Az Abu Dhabival való együttműködések mélyítése még Franciaország előző elnökeinek ötlete volt, François Mitterrand és Jacques Chirac egyaránt élénk fegyverkereskedelmet folytatott az arab állammal. Párizs és Abu Dhabi között ’91-ben és ’95-ben bilaterális védelmi egyezmény is született, melyet utoljára most kedden aktualizáltak a felek. Sarkozy látogatásának emellett nem titkolt törekvése volt az is, hogy az elmúlt négy év során, a világ egyik legnagyobb fegyvervásárlójává váló Emirátusokkal kötendő újabb zsíros üzleteket biztosítsa. A körülbelül 8-11 milliárd dolláros megállapodás értelmében az Emirátusok légiereje az összes Mirage 2000s típusú gépét a korszerűbb Dassault Rafale-re cserélné le, ám jelenleg még vita tárgya egy méregdrága műholdas berendezés adásvétele is, ahogyan a hőn áhított civil nukleáris megállapodás is a levegőben lóg. Az új repülőkért folytatott nemzetközi versenyben a francia Rafaele legnagyobb riválisa egyébként, az amerikai Lockheed Martin F-16 Falcon-ja.
A bázis ügye mellett Sarkozy arra is felhasználta a kétnapos látogatását, hogy nyomást gyakoroljon az olajtermelők és fogyasztók közötti eredményesebb tárgyalások ügyében. Sarkozy egy olyan kielégítő szintű megállapodás szükségességét vázolta fel a környék legnagyobb piaci szereplőinek, mellyel el lehetne kerülni a tavalyi évben tapasztalt szeszélyes áringadozásokat: „Miért nem állapodunk meg mi – termelő és fogyasztó országok – egy általános piaci irányárban? Egyedül a meghatározott árak garantálhatnák a hosszú távú befektetések úgy, hogy közben a fogyasztó országok gazdasága sem kerülne eltiprásra”. A találkozón való egyeztetés emellett tőzsde, szállítási, technológiai, szervezeti és piaci ügyeket is érintett. Sarkozy azt is elmondta, hogy a júliusi G8-ak olaszországi találkozójának a tervezett napirendjét is ő kívánja előterjeszteni.
Aggasztó hírek a túlpartról
A térség legnagyobb idegen katonai jelenlétét még mindig az Egyesült Államok adja, az Öböl mentén több légi bázisa, logisztikai központja található, emellett itt üzemel a haditengerészet 5. flottájának Bahrain-i főparancsnoksága is. A Béketábor az elemzők szerint, egyfajta biztosítás is, mivel az iraki törekvések alábbhagyásával az amerikai jelenlét lépésről-lépésre kúszik vissza a térségből. Teherán emellett a múlthéten bejelentette, hogy sikeresen tesztelte ’Sajil’ típusú föld-föld rakétáját, melynek hatótávolsága már eléri a 2000 kilométert is.
Forrás: HírExtra / Al Jazeera / New York Times