Belföld

Gesztenyesor helyett sétálóutca

Sétálóutcává akarja alakítani a Márvány utcát a XII. kerület, ehhez azonban forgalomátterelésre és áldozatokra is szükség van, kétirányúsítanák a Királyhágó utcát, amihez ki kellene vágni annak szép gesztenyefasorát - írta a Népszava.

A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a lakók már ombudsmanhoz is fordultak, csütörtök este pedig megalakítják az Élhető Hegyvidékért Egyesületet, amely demonstrációt fog tartani útlezárással.

A lap szerint a kerület igyekezete nehezen érthető: a környéken nem hemzsegnek a turisták, a célra kiszemelt Márvány utca pedig nem tartozik a kerület szépségei közé.

Az elképzelés nem új. Mitnyan György (Fidesz), a kerület korábbi polgármestere még 2005-ben úgy nyilatkozott, miután a főváros elfogadta az ehhez szükséges övezeti átsorolásokat, hogy a szükséges közlekedésszervezési lépések után várhatóan 2007-től lehet sétálóövezet a Márvány utcából.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.