2024. március 29. - Auguszta

Az SZDSZ kész a vitára

Az SZDSZ nyitott és kész a vitára az európai parlamenti (EP-) választáson résztvevő pártokkal és örvendetesnek tartja, ha valamennyi párt lehetőséget kap az Európai Unióval kapcsolatos politikájának kifejtésére - mondta a párt EP-listavezetője csütörtöki tatabányai sajtótájékoztatóján.
2009. május 28. csütörtök 22:21 - HírExtra
"Különösen áll ez az MDF-re. Örvendetes lenne ha legalább akkorra terjedelemben foglalkoznának európai kérdésekkel az MDF politikusai, mint az SZDSZ-szel" - tette hozzá Szent-Iványi István, aki szerint Bokros Lajos magánvéleménye sok tekintetben ellentétes az MDF napi politizálásával.

Közölte: az SZDSZ elsőként kezdeményezte, hogy az EP-választáson résztvevő pártok elnökei és listavezetői nyilvános vitát folytassanak.

A politikus emlékeztetett rá, hogy Dávid Ibolya MDF-elnök a tavaly októberi nemzeti csúcson elsőként szorgalmazta a 13. havi nyugdíj megvonását, azonban amikor erről döntött a Parlament, Dávid Ibolya és társai nem szavazták meg.

Szent-Iványi István a szavak és a cselekedetek közötti ellentmondásként értékelte, hogy Bokros Lajos az MDF nevében néhány napja azt szorgalmazta, hogy a családi pótlékot vegyék el a családoktól és adják át az iskoláknak. Mindez gyökeresen ellentétes azzal, amit Bokros Lajos képviselt a rászorultság elvű családi pótlékról.

"Ezzel a javaslattal a Magyar Demokrata Fórum kiskorúnak tekinti az állampolgárokat és éretlennek tartja őket arra, hogy felelős döntést hozzanak a családi pótlék felhasználásáról" - jelentette ki az SZDSZ EP-listavezetője.

Szent-Iványi István a szabaddemokraták európai uniós programjának elemei közül kiemelkedően fontosnak nevezte az euróövezethez való mielőbbi csatlakozást, a közös energiapolitika megteremtését, a munkavállalói szabadság kiterjesztését Ausztria és Németország tekintetében, és a felzárkózási támogatások szinten tartását. A politikus reméli, hogy Magyarország a következő hét éves ciklusban is legalább 25 milliárd eurónyi támogatáshoz juthat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását