Külföld

Feloszlatták a parlamentet

A nigeri elnök kedden feloszlatta a nyugat-afrikai ország parlamentjét. Mamadou Tandja rendeletét az állami rádióban olvasták be. Az elnök döntését nem indokolták meg.

Jól értesült források azonban úgy vélik, az államfő a törvényhozást meg akarja büntetni, mert az nem támogatja azt a tervét, hogy tartsanak népszavazást az alkotmánymódosításról. Ez ugyanis lehetővé tenné, hogy a hetvenes éveiben járó politikus harmadszor is indulhasson az elnöki posztért. A feloszlatási rendelet előtt az alkotmánybíróság a parlament megkeresésére törvénytelennek minősítette a tervezett népszavazást.

A testület utalt rá: az elnök arra tett esküt, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt, és ha kieszközölné az alaptörvény módosítását, megsértené államfői esküjét.

Tandját 1999-ben és 2004-ben választották meg a többnyire sivatagos területű, de uránban gazdag ország államfőjévé. Megbízatása az év végén jár le. Tandja alkotmánymódosítási elképzeléseinek Nigerben és a környező országokban számos ellenzője van.

Ebben a hónapban mintegy 20 ezer ember vonult az utcákra Tandja elképzelései ellen tüntetve. A hét végén pedig 20 politikai párt és civil csoport Front a Demokrácia Védelmére néven referendumellenes szervezetet hozott létre.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) a múlt héten közölte: a Nigerhez közeli országok gazdasági szankciókkal sújthatják Niamey-t, ha a referendumra vonatkozó javaslattal kapcsolatban nem tartja be a demokratikus játékszabályokat.

Korábban más afrikai országokban – például Algériában – előfordult már ugyan, hogy megszüntették az elnök által betölthető mandátumciklusok számának korlátázását, de ezt nem az ellenzék megkerülésével tették.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.